Új albummal jelentkezik az Európa Kiadó

A ...Valahol lenni... című anyagot a magyar underground legendás zenekara, az Európa Kiadó dupla koncerten mutatja be december 2-án és 3-án Budapesten.

Menyhárt Jenő, a csapat vezetője, frontembere, dalszerzője az MTI-nek elmondta, 1994-től több mint tíz évet élt Amerikában, és akkor megszűnt a magyar nyelvvel az a viszonya, ami a szövegíráshoz elengedhetetlen. Magyarországra visszatérése után el kellett telnie néhány évnek, hogy ez a dolog változzon. Az Európa Kiadó 2013-ban húsz év szünet után jelentetett meg új dalokat Annak is kell címmel és most itt van a folytatás.

Az új albumon három évvel ezelőtti dalok is szerepelnek

A ...Valahol lenni... című anyag ugyanakkor egyfajta hibrid, hiszen a négy új dal (Feri; A tánc; Megmondtam neked; Vágódj be) mellett a négy másik (Annak is kell; Smirgli és Virsli; Ki tudja, hol van Nórika; Ennek a szobának) a három évvel ezelőtti lemezről ismerős. "2013-ban valahogy behergelődött a helyzet abba, hogy a vadonatúj felállással gyorsan adjuk ki az új dalokat CD-n, miközben húsz év kimaradt, amit zenei és technikai szempontból is figyelembe kellett volna vennünk. Az anyagról a megjelenés után számomra egyértelműen kiderült, hogy még menet közben van, így mostanra jelentősen csiszoltunk rajta, a szöveg is változott itt-ott. Ha úgy tetszik, a mostanit nevezném a számok adekvát megjelenítésének" - fejtette ki az énekes-gitáros.

Készül az együttes online „múzeuma”

A zenész örül az Európa Kiadót övező egyfajta nosztalgiahullámnak, de ettől igyekszik távolságot tartani, mert nem akar „a múltból élő, önismétlő wurlitzerré" válni. Tananyag viszont még lehet a zenekar történetéből, hiszen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem gondozásában kezdetét vette az együttes teljes történetét bemutató online, interaktív, digitális tér kialakítására irányuló projekt.

„Több mint tizennégyezer fénykép, két és fél napi videóanyag, audiófelvételek hatalmas mennyisége és rengeteg minden más gyűlt össze, de többek között pénz hiányában egyelőre nem tudott beindulni a dolog".

A mai Európa Kiadóban Menyhárt Jenő mellett Másik János (billentyűk), Kirschner Péter (gitár), Gyenge Lajos (dob), Darvas Benedek (billentyűk, hegedű, trombita, ütősök) és Winterverber Csaba (basszusgitár) szerepel, utóbbi Fülöp Bencét váltotta 2015 elején.

Az underground csapat a feloszlott URH három tagjából, Menyhárt Jenőből, Kiss Lászlóból és Salamon Andrásból alakult 1981-ben. Sok tagcserén ment át, játszott itt két kultikus, azóta elhunyt gitáros, Dénes József (Dönci) és Gasner János is. Erőteljes zenéjük, szókimondó szövegeik, albumaik - elsősorban a Popzene (1987) és a Szavazz rám (1989) -, valamint koncertjeik óriási hatással voltak a nyolcvanas-kilencvenes évek magyarországi zenekaraira. Dalaik ma már rockzenei klasszikusok, köztük a Küldj egy jelet, az Igazi hős, a Popzene, a Szabadíts meg vagy a Romolj meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?