Az ember tudásának jelentős része nem közvetlen tapasztalaton, hanem hiedelmeken múlik, amelyek folyamatosan kikopnak –fejtette ki kolozsvári előadásában Csányi Vilmos. A magyarországi etológus A hiedelmek szerepe az emberi megismerésben címmel tartott előadást a Korunk alapításának kilencvenedik évfordulójára szervezett konferencián.

Az előadás elején Csányi rámutatott: minden állatnak van kapcsolata a valósággal, ez azonban a genetikai háttéren nyugszik, és csak kis mértékben a tanuláson. Az ember kapcsolata hasonlóan alakul a külső világgal: érzékeljük a külvilágot, de miután lehetőségünk van a nyelvhasználatra, a közösség gondolatai is befolyásolnak minket.

A csimpánzoknál ritka a csoport tagjai közötti valós együttműködés, külön alszanak, külön táplálkoznak, és laza csoportszerkezet jellemző rájuk – sok agresszivitással. Az embernél viszont sok változott hatmillió év alatt, a csimpánzokhoz képest például csökkent az agresszió a csoporton belül. Megváltozott az a niche, „ökológiai fülke”, ami az ember számára a környezetet jelenti: egy csimpánz számára a fizikai környezet és a többi állat és növény volt a legfontosabb, míg az embernél szociális változások következtek be, a legfontosabb környezeti tényező a másik ember lett. Az állatok csoportjaiban az egymás iránti tolerancia jelenik meg, az embernél már az együttműködés, ahol a különböző részfeladatok adják ki az eredményt – mutatott rá a professzor.

A közösségi fejlődés ideje alatt megjelenik a szociális értelmezés: nyelv nélkül, kommunikáció nélkül egy csoportban élő társaság tudja, hogy mit kell tennie és hogyan fog viselkedni.

Az állatok nem gépek

Az ősidőkben az emberek azt gondolták, hogy az állatok hozzánk hasonló lények, csak éppen nem beszélnek. Descartes már óraszerű, mechanikus szerkezetként írta le az állatokat 1630-ban, amelyek ingerekre reagálnak – ez a gondolat uralta a biológiát egészen a legutóbbi időkig. 2012-ben szűnt meg ez a gondolat – legalábbis ez a cél –, amikor egy konferencián, Cambridge-ben vezető neurobiológusok deklarációt adtak ki arról, hogy minden gerinces állat érez és gondolkodik, annak ellenére, hogy nem áll nyelv a rendelkezésére.

Szociális konstrukció és nyelv

Csányi a szociális konstrukcióról beszélt: az emberek szeretik eldönteni, hogy miként működjön a társadalom, ki legyen a vezető, kinek mi legyen a dolga. Ha a közös akciók, a közös szociális konstrukció és szociális megértés működik, akkor megjelenik a hűség, vagyis az az ember, aki saját érdekét a közösségi mögé sorolja.

A nyelv fontos kérdés itt. Az egyik tábor szerint többmillió éves fejlődés eredménye, egy másik vélekedés azonban valószínűbb Csányi szerint: a nyelv aránylag hirtelen, 150-200 ezer éve jelent meg, első nyomai a barlangrajzok voltak. A professzor utalt Robert C. Berwick és Noam Chomsky Why Only Us című idei könyvére, amely azt a kérdést boncolja, hogy miért csak az embernek van nyelve. A két szerző szerint az embernél nemcsak a motoros rendszerbe tudta irányítani a parancsot az agy, hanem a beszélő szervekhez is, gondolatokat tehát egy lineáris beszéddel lehetett megeleveníteni.

Csányi úgy összegezte: létezik a valóság, ennek érzékelése és tapasztalata, amikor pedig erről gondolkodunk, az adott szókinccsel jelöljük meg a tapasztalatainkat, ez a jelölés azonban hiedelem: „saját gyarlóságunk vagy ügyességünk formál belőle valamilyen gondolatot vagy élményt, ezt pedig hiedelemnek nevezzük” – fogalmazott. „Kijött az elme abból a börtönből, amiben az állat benne van”.

Hiedelemhálózatban élünk

Rámutatott arra: hiedelmeink számos dologra kiterjednek, egy gyógytea hatékonyságától addig, hogy kik a szüleink vagy hogy valóban léteznek bizonyos nagyvárosok, amelyekben a hozzánk eljutott hírek alapján zajlik az élet. Tudásunk kis része nyugszik egyéni tapasztalaton, a közösségi tudás pedig sok generáción keresztül javul. A rossz hiedelmek lassan kikopnak, de nem azonnal: sokáig lehet hinni démonokban, angyalokban, boszorkányokban, istenekben, és száz évek telnek el, amíg rájövünk ezek hamisságára. A közös hiedelmek fontosak, tulajdonképpen a hiedelmek formálják a kultúrát. A hiedelem egy absztrakció, a közösség pedig az első ilyen elvont gondolat: el kell ugyanis tudni képzelni ahhoz, hogy működjön.

Míg régen a hiedelmek a közösségen belül terjedtek, ma az egész bolygó egy hiedelemhálózat helye. Nincs már közös nyelv, nem is ismerhető ki egyelőre, hogyan lehetne a tényekhez igazítani azt, ami az interneten zajlik. Mindenki látja, hogy átvernek, de „valahogyan élni kell”, az ember a maga bevált meggyőződései szerint él. A tudomány feladata megszűrni az információt, de a tudományok is elméletekkel, modellekkel működik, amelyek egyfajta hiedelmek – ez tehát egy állandó folyamat, amelyben mindig a legutolsó verzió a igazi, hangzott el.