A népzene és néptánc ünnepe Sepsiszentgyörgyön

Hétvégén huszonnyolcadik alkalommal lesz népzene- és néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön. Idén is több településről érkeznek hagyományőrzők, a rendezvény kiemelt meghívottja pedig a Duna Művészegyüttes lesz a péntektől vasárnapig tartó rendezvényen, amelynek célja az erdélyi népzene- és néptánckultúra generációk közötti átörökítése.

Idén küküllőmenti hagyományőrzőket sikerül elhozni Sepsiszentgyörgyre. Csombord, Magyarpéterfalva, Magyarbece, Szásznagyvesszős, Dombó településekről, akik első alkalommal mutatkoznak be a sepsiszentgyörgyi találkozón.

Deák Gyula a szervező Háromszék Táncegyüttes igazgatója rámutatott: egyre kevesebb olyan hagyományőrző van, akiket el lehet hozni egy ilyen rendezvényre, mivel nagyon idősek, településenként egy-két hagyományőrző vállalja a részvételt. Az idei találkozóra Szászcsávásról is érkezik hét cigányzenész, továbbá Gyimesfelsőlokról jönnek fiatal hagyományőrzők: a Kesice Néptáncegyüttes.

A találkozó keretében pénteken 17 órától Kallós Zoltán néprajzkutató életművét bemutató kiállítás nyílik a Székely Nemzeti Múzeumban, majd 18:20-tól Ádám Gyula és Kovács László Attila Oltszakadáti hangulatok című fotókiállítása nyilik meg a Háromszék Táncstúdióban. A budapesti Duna Művészegyüttes pénteken 19 órától a Puszták népe című folklórszínházi előadást mutatja be a színház nagytermében.

A találkozó ünnepi gálaműsorát szombaton 19 órától lehet megtekinteni. A gálaműsoron fellépnek a meghívott hagyományőrzők, a Duna Művészegyüttes, a Kincskeresők és Százlábú Néptáncegyüttesek, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes. A rendezvény ideje alatt – pénteken 21 órától, szombaton pedig 22 órától –  két táncház is lesz a szászcsávási zenekarral, a Heveder zenekarral és a Folker együttessel. Vasárnap gyermekprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat a Tamási Áron Színházban és a Háromszék Táncstúdióban. A rendezvény részletes programja megtalálható a www.hte.ro oldalon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?