Fotókiállítás: a pillanat mámora Nagyenyeden

A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem, illetve a kolozsvári Sapientia filmművészet, fotóművészet és média szakának hallgatóinak fényképeiből nyílt kiállítás a hét végén több helyszínen Nagyenyeden, a XII. nemzetközi fotófesztivál keretében.

A szervezők szabadtéri kiállítással nyitottak, ahol öt diák Nagyenyedről készült fotóit tekinthették meg az érdeklődők. Ezután az Inter-Art galériában Dorel Găină tanár másodéves, illetve mesterképzős diákjainak „Alma mater” című közös tárlata nyílt meg. Ugyancsak a galériában volt megtekinthető Dorel Găină „Totem tabu” című, egyéni kiállítása is.

A fesztivál érdekes színfoltja volt két fotósnak, Lixandru Róbertnek, az Inter-Art Alapítvány háttéremberének, illetve Balog Zoltánnak, a nagyenyedi kultúrotthon munkatársának a Kínában októberben lebonyolított alkotótáborban készült fotósorozata, Kína lépésről, lépésre” címmel. 

Kapcsolódók

Kimaradt?