„A régi képek is lehetnek újak” - megnyílt a Látható Kolozsvár című kiállítás

November 19-ig látogatható a Sapientia EMTE kolozsvári, Tordai úti épületében a két világháború közötti Kolozsváron készült amatőr fotókból és filmekből álló kiállítás, a Látható Kolozsvár. Orbán Lajos (1897–1972) munkásságát az audiovizuális örökség világnapja alkalmából tárták a nagyközönség elé.

Orbán Lajos a két világháború közötti Kolozsváron alkotott, és amatőr fotóival számtalan díjat nyert. A Kováts P. Fiai fotószaküzlet képviselőjeként fotókurzusokat tartott, a Tessar Teke amatőr fényképésztársasághoz tartozott („a ritkán fotografálók gyakran tekéző társasága”), és nagy valószínűséggel ő volt az első erdélyi polgár, aki amatőr filmfelvételeket készített Kolozsvárról 1928 és 1935 között.Mivel Kolozsváron az amatőr filmezés nem vált kulturális divattá, Orbán Lajos mozgóképei kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Fényképei szintén jelentősek, hiszen egy olyan korszakban készültek, amikor elindult a fotográfia demokratizálódásának folyamata: „a 20. század elején kezdett elterjedni az utcai, külső terekben való amatőr fényképezés, majd az 1920-as, 1930-as években az olcsóbb gépek felbukkanásával a fényképezés egyre közönségesebb, mindennapibb tevékenységgé vált” – áll a kiállítás ismertetőjében. Orbán Lajos ráadásul tudatosan, művészi igényességgel fényképezett: „Fotografikus látásmódjára egyaránt hatással volt a romantikus hangvételű piktorialista fényképezési stílus, a szociofotográfia, de a modernebb tárgyilagos stílus hatásai is felismerhető városképein.”

A kiállítás Orbán Lajos fotóit három tematikus részre bontva mutatja be, megjelenik a város, a nyilvános és privát átmenetét jelző kolozsvári Sétatér és a családi ház. Blos-Jáni Melinda film- és fotótörténész a csütörtöki megnyitón elmondta, hogy a fényképek láttán nem csak az foglalkoztatja, ami a fényképezőgép objektívje elé került, hanem az a személy is, aki az objektív mögött állt. Kiemelte, hogy a régi fényképek is lehetnek újak: jelen esetben Orbán Lajos fényképei mintegy 80 év után először találkoztak ismét a nagyközönséggel.

A kiállítás szervezői megadták a találkozás módját: a felvételek mellett régi fényképezőgépek is láthatóak, a látogatók kipróbálhatják a sztereo fényképek nézéséhez használt „3D-szemüveget”, belekóstolhatnak a családi filmek vetítésének televízió előtti hangulatába, a városfényképek apró reprodukcióit pedig elhelyezhetik Kolozsvár térképén.

A kiállítás helyszíne: Sapientia EMTE, Tordai út 4. sz., B épület, I. emelet
​Látogatható november 19-ig, 10.00 és 18.00 óra között (hétvégén is)

A kiállítást kezdeményező Erdélyi Audiovizuális Egyesületet a Sapientia EMTE kolozsvári karának három oktatója, Blos-Jáni Melinda, Buglya Sándor és Tóth Orsolya alkotja. Az egyesület célja az audiovizuális dokumentumok kutatása, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Jelenleg két hagyaték áll feldolgozás alatt: a marosvásárhelyi Schnedarek Ervin filmszalagon, VHS-en és miniDV kazettákon fennmaradt munkái, illetve egy 1920 és 1940 között készült üvegnegatívokból álló gyűjtemény, amelyet egy maroshévizi fotográfus hagyott hátra.

Az egyesület tagjai várják azok jelentkezését, akiknek tudomása van feldolgozatlan filmes és fotós hagyatékokról, az eddig digitalizált anyagot pedig elérhetővé teszik a kutatók számára. Ezeket külső merevlemezen tárolják a Sapientia EMTE Tordai úti épületében a hozzájuk kapcsolódó metaadatokkal, tanulmányokkal és interjúkkal együtt.

A kiállításon jelen volt Orbán László, a kiállított fotók örököse is. A látogatók a sztereoszkópot próbálgatják.

Kapcsolódók

Kimaradt?