Keddtől lehet bérletet váltani az Interferenciákra

Nyilvános a Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente megszervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásának programja. Az idén november 24. – december 4. között megrendezett színházi találkozóra tizenhárom országból összesen húsz meghívott társulat érkezik Kolozsvárra.

A fesztivál idei kiadásának mottója Az idegen odüsszeiája. A rendezvény a kortárs világszínház jelentős társulatainak produkcióin keresztül közelíti meg az idegenség tematikáját. Mit tudhatunk meg a művészet eszközeivel korunk egyik legmeghatározóbb életérzéséről – az idegenségről? Ezt a kérdést próbálják körüljárni a fesztiválon résztvevő előadások, valamint az OFF-program eseményei is.A kolozsvári közönség olyan nemzetközileg elismert alkotók előadásait láthatja a rendezvény tizenegy napja alatt, mint Tomaž Pandur (a fesztiválnyitó hommage-előadással), Armin Petras, Andriy Zholdak, Declan Donnellan, Michal Dočekal, Tompa Gábor, Helmut Stürmer, Jaram Lee, Andrei Șerban, Jurij Kordonszkij, Bodó Viktor, Hajdu Szabolcs, valamint Jarosław Fret.

A fesztivál történetében először lesz látható Kolozsváron orosz, ír, macedón, luxemburgi és szlovén társulat, de visszajáró társulatokkal, művészekkel is találkozhat majd a közönség. Az Interferenciák programjában idén két Brecht-előadás is szerepel, a bukaresti Bulandra Színház az Andrei Șerban által rendezett A szecsuáni jóember című előadást, míg a budapesti Vígszínház Michal Dočekal Jóembert keresünk című előadását hozza, Eszenyi Enikő főszereplésével Kolozsvárra.

A programot idén is számos járulékos esemény színesíti. A TIFF Házban naponta kerül sor beszélgetésekre a meghívott alkotókkal, filmvetítésekre, valamint több helyszínen is zajlanak majd könyvbemutatók, kiállítás-megnyitók és koncertek. A teljes program elérhető a színház honlapján.

A fesztivál programjában szereplő tíz nagytermi előadásra október 18-ától Interferences Grand 2016 néven 200 lejért kedvezményes jegycsomag vásárolható online a www.biletmaster.ro weboldalon, amely november 1-jétől a színház jegypénztáránál is elérhető lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?