Színházi tehetségkutató programot indít a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház

November 8. és 13. között szervezi meg a D-BUTAN-T színházi fesztivált a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház. A endezvény célja a fiatal, tehetséges alkotók felkutatása.

„Évente több száz fiatal végez a művészeti egyetemeken, akiknek a költségvetési színházak, csupán elenyésző hányadát tudják és akarják foglalkoztatni” – részletezi Nina Țînțar dramaturg a kezdeményezés mögött álló logikát a színház közleményében. „A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, mely 29 évig a Tamási Áron Színház székhelyén működött, végre saját „otthont” tudhat magáénak; és annak jeleként, hogy ajtai mindig is nyitva fognak állni a fiatal művészek előtt, kulturális stratégiáját a rutin és merevség ellenében építette fel” – teszi hozzá.

A fesztivált kétévente szerveznék meg, színészek, rendezők, látványtervezők, koreográfusok, drámaírók, zeneszerzők kapnának megmutatkozási lehetőséget. A fesztivál nyertesének egy éves együttműködési szerződést ajánl fel az Andrei Mureşanu Színház.A 2016-os első kiadás a fiatal színészekre összpontosít. A fesztivál zsűrijében részt vevő öt színházi szakember a rendezvény ideje alatt műhelygyakorlatokat vezet, melyek segítségével a fiatal művészek kreativitása kibontakozhat, megmutatkozhat az a kirobbanó alkotó erő, mely megrengetheti a kőszínházak merevségét: nézőtereivel és közhelyeivel együtt – áll a Maszol szerkesztőségébe eljuttatott közleményben. 

A szakmai zsűri tagjai: Eugen Gyemant, Czegő Csongor, Bordás Attila, Mihaela Sârbu és Luiza Zan. Jegyek a városi Kulturális Szervező irodában és online a biletmaster.ro honlapon vásárolhatók. Egy jegy ára 15 lej, 60 lejért vásárolhatóak fesztiválbérletek, melyek a fesztivál versenyprogramjában résztvevő hat előadásra érvényesek.

Kapcsolódók

Kimaradt?