Új fotóklub alakult és mutatkozott be Marosvásárhelyen

Pixel Art a neve annak a fotóklubnak, amely vasárnap lépett a nagyközönség elé első alkalommal a Fekete – fehér, kortárs – klasszikus címet viselő kiállításával a Bolyai téri unitárius egyház tanácstermében.

Februárban jött létre a fiatal hobbi-fotósokból álló klub – magyarázta Báthory Zsigmond, a klub elnöke. Az azóta eltelt időszak főleg ismerkedéssel, összehangolódással telt, és most jött el az első közös kiállítás ideje, a bemutatkozás pillanata.

A Fekete – fehér, kortárs – klasszikus című tárlaton 23 szerző 23 fekete-fehér fotója látható, mert – ahogy magyarázta Báthory – előbb az alapokkal kell megismerkedni, azokat elsajátítani. Ma ugyanis színes fotókat készíteni és úgy elmondani valamit, nem túl nehéz. Fekete-fehérben viszont sok mindenre kell figyelni, és sokkal nehezebb elmondani egy gondolatot, egy érzést.

Báthory Zsigmond a 67 éve létrejött, Marx József nevét viselő klubnak is a tagja, de ahogy mondta, egyik klubtagság nem zárja ki a másikat. „Úgy éreztem, a fiatalokat is fel kell karolni, biztatni kell őket, hogy kiteljesítség tehegtségüket” – magyarázta a fotóművész, aki civilben fogorvos és azon kívül fotózást is tanít.

A Pixel Art Fotóklub tagjai valamennyien aktív fiatalok, akik dolgoznak, szabadidejükben pedig fényképeznek. Van közöttük orvos, ékszerész, üzletlánci alkalmazott, mérnök.

A kiállított képek két hétig láthatók az unitárius egyház tanácstermében. Többek közt Szőcs Annamária, Osváth Zsolt, Iosif Vajnar, Valics Lehel, Kerestély Tünde, Marius Băldășanu, Dobos Bella Noémi, Tóth Csaba, Ciurcui Zsolt Levente, Mircea Ilieș, Kodori András Péter állította ki fekete-fehér alkotásait, amelyek zöme tájkép, illetve portré. 

Kapcsolódók

Kimaradt?