Szabadtéri koncertekkel ünnepli a zene világnapját Sepiszentgyörgy

Szombaton déli 12 órakor, a zene világnapja tiszteletére, fuvolaszó csendül fel Sepsiszentgyörgyön. Akik követik fuvola hangját, eljuthatnak a szabadtéri koncertek helyszíneire.

Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának felhívására, 1975-től kezdődően október elsején ünneplik a zene világnapját. Ehhez csatlakozik idén Sepsiszentgyörgy, a Voces-ProArt Kulturális Egyesület szervezésében a Klasszikus zenét a főtérre című program keretében. Szombaton 12 órától kezdődően a város főterén 3 helyszínen, 3 különböző műfajban minikoncerteket hallgathat meg a közönség.Az első Világnap tiszteletére írott köszöntőjében Yehudi Menuhin hegedűművész a következőképpen fogalmazott: „szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának. Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással”. 

A zene világnapja tiszteletére szervezett koncerteket Ségercz Ferenc, Ticusan János és Hána László előadása indítja, majd Luiza Zan jazz énekesnő folytatja, aki saját dalokkal lép a közönség elé, a sort pedig a miniSnaps gyerekegyüttes, a VOCES női kar és a Sepsi Kamarazenekar vonósnégyesének közös koncertje zárja. A helyszínekre a Bartók Rebeka által megszólaltatott fuvola hangját követve jut el a közönség, indulás a kőszínpadtól történik szombaton délben.

Kapcsolódók

Kimaradt?