Szombaton adják át a bögözi református templom restaurált kazettás mennyezetét

A templom restaurálása 2008-ban kezdődött, a kazettás mennyezet felújítása hat hónapot vett igénybe.

A kazettás mennyezet átadása az „Épített örökségünk védelme a Kárpát-medencében” címmel megszervezett találkozó keretében zajlik. A restaurálási program eredményeiről és a hátralévő feladatokról Benczédi Sándor műemlékszakértő, a program tervfőnöke számol be, Mihály Ferenc farestaurátor pedig a festett faberendezés restaurálási munkálatairól fog beszámolni.

A templom restaurálását 2008-ban kezdeményezte az Új Ezredév Alapítvány, az ehhez szükséges anyagi támogatást magánszemélyektől, cégektől, a Hargita megyei önkormányzattól, illetve a művelődésügyi és műemlékvédelmi minisztériumtól kapták. A felújított falképegyüttest 2012-ben adták át.

A kazettás mennyezet felújítása hat hónapot vett igénybe és a helyszínen végezték. Első lépésként a szakemberek lekezelték a fát a kórokozók ellen, majd a repedéseket tömítették és a felületet portalanították. Ezek után a már meglévő festékréteget rögzítették, megerősítették a kontúrokat, végül pedig egy védőréteggel vonták be a teljes felületet.

A találkozón a „Civil Műemlékvédelmi Kézikönyv 2015”-ös kiadását is megismerhetik a jelenlévők.

A bögözi református templom az egykori Udvarhelyszék egyik legszebb középkori egyházépítészeti emléke - olvasható a Magyar Művészeti Akadémia weboldalán. A 12. században épült, a 15. században több átalakítást ért meg. A műemléktemplom külön értékei a 13–14. századi falképek, a kazettás mennyezet és a rovásírásos emlék. A székelyföldi falfestmények zöme a későromán stílus jegyeit hordozza. A kazettás mennyezet festéséről egy 1724-ből származó felirat tanúskodik. A 16. században a protestánsok vették át az eredetileg római katolikus templomot, freskóit bemeszelték. 14. századi freskóit 1865-ben fedezték fel a mészréteg alatt. A szakirodalom e freskókat a Szent László-legenda legkorábbi megörökítéseként tartja számon. 1930-ban rovásírásos szöveget találtak az Utolsó ítélet képsorában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?