Száz éve menekültek a székelyföldiek a román betörés elől

Budapest nem volt felkészülve az erdélyi menekültek kellő fogadására száz évvel ezelőtt – hangzott el azon a konferencián, amelyet az 1916-os román betörést követő menekülés centenáriumára szervezett eseménysorozat zárásaként szerveztek meg a marosvásárhelyi Bernády Házban.

A menekülés századik évfordulója kapcsán azt járták körbe a történészek, hogy mi történt az 1916. augusztus 27-i napot követően, amikor a román hadsereg este 9 órakor, Románia hadüzenetének pillanatában átlépte a román-magyar határt. Pál-Antal Sándor, Veres Emese Gyöngyvér és Berekméri Árpád Róbert a hivatalos dokumentumok, naplójegyzetek, civil szervezetek jegyzőkönyveiből, illetve személyes vallomásokból felszínre került adatokat ismertettek, összefüggésekre mutattak rá a korábban talányosnak tűnő történések, jelenségek között. Ugyanakkor levetítették Koszta István és Marossy Géza 1916-os erdélyi elégia (Székely kálvária) című dokumentumfilmjét is.

Hogy került Brassó város vagyona Torontál megyébe? 

A barcasági csángók néprajzával foglalkozó Veres Emese Gyöngyvér egy véletlen folytán került kapcsolatba a menekülés témájával. Adatgyűjtés során egy idős asszony a gyermekkoráról, a menekülésről kezdett mesélni, a család magyarországi tartózkodásáról, egy zöld szvetterről, amit ott adtak neki. „Először arra gondoltam, mit érdekel engem a zöld szvetter. Aztán egyre többször találkoztam a menekülés kifejezésével és kezdtem érdeklődni, hogy mi is történt akkor” – idézte fel kutatásainak elindítóját a marosvásárhelyi születésű, Budapestről érkezett történész, aki a hétfalusi és barcasági csángók menekülését, azok kálváriáját tárta az érdeklődők elé.
Arra is rávilágított, hogy Brassó város vagyonát miért a legtávolabb eső Torontál megyébe menekítették: a brassói banknak Nagybecskereken volt egy fiókja, annak az igazgatóját pedig személyes kapcsolatok fűzték az erdélyi városhoz – jött rá a magyarázatra Veres Emese Gyöngyvér, akitől azt is megtudta a hallgatóság, hogy a vonattal és szekerekkel Budapest felé induló tömeg fogadására a magyar főváros kevésbé volt felkészülve.

A sajtó támogatta a menekülteket

A sajtó sokat tett a menekültek érdekében azzal, hogy rendszeresen tudósított, illetve, hogy olyan fontos információkat közölt, mint például az erdélyi menekülteknek felajánlott munkalehetőségek, segélyakciók és hírt adott a családok egyesítéséről, egy-egy személy kereséséről, vagy arról, ha valaki életjelt adott magáról.

Az egyik legfontosabb forrás: a vizitációs jegyzőkönyvek

A forrásanyagról is szó esett a marosvásárhelyi konferencián. A kutatók elmondták: nagyon nehéz forrásokat találni, hosszú és kitartó munkát igényel egy-egy levéltárban a korabeli eseményekre vonatkozó jegyzőkönyveket, naplókat, visszaemlékezéseket előkeresni, ugyanis ezek sok helyen nincsenek még feldolgozva, vagy olyan jelentéktelennek tűnő bejegyzéseket tartalmaznak, amelyek eddig elkerülték a történészek figyelmét. Az sem ritka, hogy a dokumentumok lajstroma megvan, ám az iratok hiányoznak, egyszerűen elvesztek vagy bombatámadás érte az épületet, ahol azokat tárolták.Berekméri Árpád Róbert, mint a Marosi egyházmegye levéltárosa azokat az iratokat nézte át, amelyek az első világháború idejéből maradtak fenn és amelyekben szó esik a ’16-os betörésről, annak következményeiről, a menekülésről is. Sokszor csak egy-egy mondat utal a történetekre – mutatott rá a történész, – de van, ahol a lelkész bővebben számolt be arról, ami a településén történt. Ezek a beszámolók az esperesi vizitációk kiegészítését szolgálták, azt vették leltárba, hogy mi minden történt egy-egy faluban két esperesi vizitáció közötti időszakban.

Sokat kell még kutatni, hogy teljes egészében napvilágra kerüljenek az akkor történtek és senki számára ne legyen talány az 1916-os menekülés kérdése – összegzett Pál-Antal Sándor történész, akadémikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?