Kolozsvári Magyar Napok: színház a „kezdő elméjével”

Nagy érdeklődés övezte kedden este, a Kolozsvári Magyar Napok második napján a Shoshin Színházi Egyesület szabadtéri programját. Bemutatták a G.a.me című előadás első, nem hagyományos színházi térben játszódó változatát, majd ezt követően fény derült arra, hogy a helyszínválasztás – Brassai utca 5. szám – nem véletlen, hiszen itt épül az egyesület székháza, amely interdiszciplináris közösségi- és művészeti központként kíván működni.   

A bemutatott színházi produkció eredetileg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Színművészeti szakos harmadéves hallgatóinak mozgásszínházi vizsgaelőadása volt, amely mögött egy féléves munkafolyamat áll. Ennek vezetője Györgyjakab Enikő. A gyermekkor és felnőttkor közötti határvonallal foglalkozó, mindennapi helyzeteket felelevenítő mozgásszínházi produkciót közösségi esemény követte, háttérzene és falatozás kíséretében a résztvevők felszabadultan beszélgettek, ismerkedtek.

Ez a közösségi élmény, hangulat ízelítőt adott abból, hogy milyen életérzésre lehet majd számítani a Shoshin Színházi Egyesület székházaként szolgáló, interdiszciplináris közösségi- és művészeti központként működő tértől. Bárki végigsétálhatott az egyelőre romos falak között, de a kiállított tervrajzok az érdeklődők segítségére szolgáltak: a készülő épületben lesz irodahelyiség, könyvtár, vendégszoba, öltöző, valamint az előadásoknak és műhelymunkáknak helyet adó előadóterem is. A projekt támogatásához bármilyen módon hozzá lehet járulni, az egyesület szívesen fogad bármilyen anyagi vagy szolgáltatás formájában kifejezett segítséget.

Ősszel fesztivált is szerveznek

A Shoshin Színházi Egyesület egyedi színfoltja az erdélyi színházi világnak, 2014-ben alakult Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor kezdeményezésére. Tevékenysége műhelymunkák és színházi fesztiválok szervezésére, előadások létrehozására terjed ki, a zen-buddhizmusból származó „Shoshin” cím pedig rámutat az egyesület víziójára: a „kezdő elméjével” és ennek kíváncsiságával, nyitottságával közelítenek meg mindent, amihez hozzányúlnak.  

A Shoshin Színházi Egyesület egyéb programokkal is készül a közeljövőben: augusztus 29.–szeptember 3. között a Kolozs megyei Kidén szervezi meg a Shoshin Nemzetközi Színházi Rezidenciák – Csomópontok, időpontok: a Csónak című táborát (amelyre augusztus 20-ig még lehet jelentkezni), illetve szeptember 26.–október 5. között a KaravanAct utazó színházi fesztivál második kiadására lehet számítani.  

Kapcsolódók

Kimaradt?