Magyar Napok a 700 éves Kolozsváron: A hetedik te magad légy!

József Attila A hetedik című verse bizonyult a legkézenfekvőbb mottónak a Kolozsvári Magyar Napok idei nyitóünnepsége számára. Hetedik KMN abban a városban, amelyet 1316. augusztus 19-én városi rangra emelt Károly Róbert Anjou-házi magyar király. A mágikus számra a díszmeghívottak mindegyike reflektált ünnepi beszédében. 

Gergely Balázs (képünkön), a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke és a KMN szellemi atyja „kulturális kalákának” nevezte a rendezvénysorozatot, hisz – akárcsak a kalákában – a közösség tagjai egymást segítve, kölcsönösségi alapon, társaságban, szórakozással egybekötve hozzák létre a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális eseménysorozatát. Ezzel az egységgel Kolozsvár egész Erdélynek példát mutat, vélekedett a fesztivál főszervezője.

„Mi legyünk a hetedikek, akik – hogy a költőt idézzem – égő házban, jeges áradásban, vagy hajló szép búzában képesek vagyunk újjászületni!” (Gergely Balázs)

Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke és Kelemen Hunor szövetségi elnök nem kerülhették meg a kolozsvári magyarok legfájóbb pontját: a többnyelvű helységnévtáblák kérdését. Mindketten szóvá tették, hogy míg Nagybányán ellenszavazat nélkül fogadta el a helyi tanács a város három – román, magyar és német – nevét feltüntető táblák kihelyezését, addig Kolozsváron ez a törekvés a többségi városvezetők merev ellenállásába ütközik. Nagybánya városatyáinak előrelátásáról tanúskodik ez a gesztus, vélte Csoma Botond, hisz az Európa Kulturális Fővárosa 2021 versenyben már csak négy város maradt benn: Bukarest, Temesvár, Kolozsvár és Nagybánya. Ezek közül az észak-partiumi város az egyetlen, amely átlátta a többnyelvű megjelenítés fontosságát a cél érdekében.

A magyar kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár képviselte, aki Kolozsvár kultúrtörténeti jelentőségét emelte ki. A Kincses Kolozsvár Egyesület ezzel a rendezvénnyel hozzájárul ahhoz, hogy a város a múlt és a jelen mellett jövőt is tudjon építeni, mondta az államtitkár.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a kulturális fesztivált óriási fegyverténynek nevezte, mely nem csak emeli Kolozsvár és a magyar kultúra rangját, de annak köszönhetően a helyi és erdélyi magyarság is – mely végigélhette a Funar-korszak rombolását –visszanyerhette önbizalmát. A rendezvény ismét fővárossá tette Kolozsvárt, a mégis jelentkező hiányérzet pedig a még mindig rendezetlen kolozsvári többnyelvűségnek köszönhető – mondta Kelemen. 

Második alkalommal adták át a Kincses Kolozsvárért Díjakat, melyet a Kolozsvári Magyar Napokért és az erdélyi magyar közösségért kifejtett munka elismeréséért adományoz oda a Kincses Kolozsvárért Egyesület. Idén Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Erdélyi Osztály főosztályvezető helyettese, valamint a kolozsvári Euréka Egyesület vehette át az elismerést, ugyanakkor posztumusz díjjal tüntették ki Kötő József színháztörténészt, a Kincses Kolozsvárért Egyesület alapító tagját. 

A laudációkat és díjátadókat követően Kiss Károlyné Ildikó, a a Magyar termék nagydíj pályázatot lebonyolító Industorg védjegyiroda ügyvivő igazgatója szólt a jelenlévőkhöz, és bejelentette: a Kolozsvári Magyar Napok megszervezéséért a Kincses Kolozsvár Egyesületet a Kárpát-medencéért Nívó-díjjal tüntették ki, melynek hivatalos átadására szeptemberben kerül sor az Országgyűlés épületében. „A Kolozsvári Magyar Napok a Kárpát-medence egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált, az azt szervező egyesületnek megítélt díjjal pedig erre a kulturális értékre szeretnénk felhívni a figyelmet” – mondta Kiss Károlyné Ildikó.

A beszédek után a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató legjobbjai, valamint erdélyi hagyományőrzők léptek színpadra, akik többek között kalotaszegi, jobbágytelki, szászcsávási, nyárádmenti és szatmári táncokat, dalokat adtak elő a legmagasabb színvonalon. A műsor szerkesztője Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, rendezője Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas koreográfus volt. Felemelő és megható pillanatokkal gazdagodhatott a Magyar Opera nagytermének népes közönsége.

Mától kezdődően több tucat helyszínen, több száz programmal várják a kolozsváriakat és a Kolozsvárra látogatókat, a részletes programkínálatot pedig bárki megtalálhatja ide kattintva.

A KMN mobilalkalmazása használata a leghatékonyabb módja annak, hogy könnyen és gyorsan szerezzünk információkat a Kolozsvári Magyar Napok 7. kiadásának programajánlatáról. Egy helyen találunk mindent, amit tudnunk kell és tudni érdemes. Az applikációt a Kolozsvári Magyar Napok támogatója, a Halcyon Mobile készítette, és letölthető az App Store illetve Google Play áruházakból.

 

 

Fölszállott a páva Csigi Levente Székely Zsuzsa, a Kincses Kolozsvár Egyesület egyik díjazottja Szép Gyula Kötő József posztumusz díját özvegye vette át Szép Gyulától Szabó Lilla Mile Lajos Toró T. Tibor

Kapcsolódók

Kimaradt?