Nemzetközi néptáncfesztivál zajlik Nagyenyeden

Közel egy hétig tartó nemzetközi néptánctábor zajlik Nagyenyeden argentin, bolgár, ciprusi, Costa Rica-i, mexikói, orosz, szerb, török, magyarországi, romániai magyar és román tánccsoportok részvételével.

Lőrincz Helga alpolgármester megtudtuk, a vendégek a fellépések között a gyulafehérvári várral, a tordai sóbányával, a várossal és környékével ismerkednek, szervezett programokban vesznek részt.

Kerekes György vállalkozó, korábbi városmenedzser elmondta, a nemzetközi folklórfesztiválok egyesületének egyik alelnöke, Szigetvári József révén vált Nagyenyed az Európában turnézó amatőr néptánccsoportok egyik állomásává.

A fesztivál megszervezése kétmillió lejbe kerül, amelyből a megyei tanács idén mintegy 800 ezer lejt fizetet ki. Így nem csoda, hogy a hétfői piactéri megnyitóról a megye jelentősebb politikusai sem hiányoztak.

Önerőből mintegy tíz csoport fogadására képes a város. A hazai táncosok közül a fesztiválon részt vesz a magyarlapádi „Pirospántlikás” együttes és a Bethlen Gábor Kollégium magyar néptánccsoportja is.

A nagyenyedi rendezvény a csütörtök esti gálát követően, péntektől már Ráckevén majd Újvidéken, Szerbiában folytatódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?