Javában zajlik Balánbányán a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál

Szombaton délután tartják a Botorka Fesztivál gálaműsorát Balánbányán. A vasárnap este véget érő hagyományőrző rendezvénysorozat csütörtökön kezdődött Csíkszeredában a Bődületes csődület elnevezésű villámcsődülettel.

Csíkszeredai villámcsődülettel indult csütörtökön a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál idei kiadása. A Balánbányán 19. éve szervezett tábor szervezői a néptánckedvelőket várták a Bődületes Csődület nevű flashmobra.

A villámcsődület révén a szervezők a tánchagyományokra hívták fel a figyelmet, a vasárnap záruló balánbányai fesztivál műsorát is így népszerűsítették, szórólapokat is osztottak a szemlélődők közt.

A Botorka Művelődési Egyesület 20 éves fennállása során, 19. alkalommal szervezi meg a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivált. Az idén Szlovákiából, Magyarországról és Erdélyből érkeznek vendégek. "Erre, a számunkra fontos eseményre hívunk mindenkit szeretettel, hogy jöjjön el, kapcsolódjon be a fesztiválozók közösségébe és vegyen részt programjainkon. Fogadjuk magunkévá a fesztivált és érezzük otthon magunkat együtt!" - hangoztatták a szervezők.

A villámcsődületet követően az autóbuszukhoz kanyarodtak a táncosok. Itt elbeszélgettünk olyanokkal is, akik immár harmadszorra vesznek részt iskolásként a Botorka Fesztiválon, s mint mondták: "egyszerűen kihagyhatatlan" számukra. A nyitónap estjére a szervezők táncházat is terveztek Balánbányán, a régi fonoda épületében.

Pénteken az Írottkőhöz terveztek kirándulást, este szintén táncház volt műsoron. A szombati nap gasztrónómiai bemutató-kóstólóval indul, ahol a vendég- illetve hazai csapatok fogják elkészíteni és bemutatni ételeiket, amelyeket kóstolóra is kínálnak.

A szervezők szerint a fesztivál fénypontja a délután kezdődő gálaműsor lesz - ezt ünnepi szentmise előzi meg. A napot hajnalig tartó táncházzal zárják. Vasárnap zárul a fesztivál, elbúcsúznak a csapatoktól.

Kapcsolódók

Kimaradt?