Második évfordulóját ünnepli szombaton Bartha Ernő szoborparkja

Második évfordulóját ünnepli szombaton a magyarfenesi Arkhai Szoborpark. A létesítmény létrehozói gyermek- és ifjúsági programokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket – közölték a szervezők.

Mint ismert, az Arkhai Szoborparkot Bartha Ernő, kolozsvári születésű szobrász, képzőművész alapította, alkotta Kolozsvár közelében, Magyarfenesen. Monumentális méretű szénaszobraival egyedülálló a világon. Célja egy összművészeti kultúrközpont létrehozása, mely kulturális, közösségépítő és nevelő eseményeknek ad helyet, továbbá felkarolni a fiatal, pályakezdő művészeket, akik számára műtermet és galériát tervez építeni.

A szoborpark 2014 nyarán nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. Szombaton, július 9-én, 2-dik évfordulóját ünnepli. 17 órától, gyerek- és ifjúsági programok (rajzverseny kiállítás és díjkiosztó, Belloni Mester varázslatai, Demeter Ferenc Kőleves című bábelőadása, lovaglás, kézműves foglalkozások, animáció vetítés stb.), 21 órától pedig Korai Öröm (ezoterikus, instrumentális zene, pszichedelikus folk-metál) együttes koncertje lesz. A szoborpark koncertjeire egységes, szimbolikus belépődíjat szabtak a szervezők (10 lej felnőtteknek, 14 éven aluli gyerekeknek ingyenes), hogy ne anyagi korlátok határozzák meg az emberek részvételét egy eseményen, bátorítani a gyerekeket a közös(ségi) tevékenységekben való részvételben, kimozdítani őket a virtuális világból (számítógép, televízió). 

A szoborpark 2016-os programjai között képzőművészeti kiállítások, koncertek (Korai Öröm, Edina Quartet, Nightlosers, Emil Gherasim Fluidian, Loose Neckties Society, Urma acoustic), humoros előadás (Laár András- Besenyő Pista bácsi), nemzetközi szoborvásár, szabadtéri mozi, gyerek- és ifjúsági programok (színjátszás, animációs- és bábkészítő műhely), táborok és workshopok (fotó, keleti tánc), gasztronómiai események, borkóstolók, alternatív kutyakiállítás is szerepel. A Kolozsvári Magyar Napok, augusztus 14-én, idén első alkalommal szervez koncertet a szoborparkban, az esemény meghívottja a KFT együttes (a belépés díjtalan).

A parkban szervezett események iránt egyre nagyobb az érdeklődés. A TIFF filmfesztivál 2015-ben első alkalommal tartott filmvetítést a szoborparkban, 800 néző jelenlétében. 2016-ban a nézők száma elérte az 1500-at.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?