Torockói vendégváró: Duna Nap az egykori bányászvárosban

Torockó immár harmadik alkalommal ad otthont a magyar közszolgálati médiaszolgáltató Duna Napjának. 2016. június 11-én, a helyi együttesek mellett, neves anyaországi és külhoni művészek várják gazdag programmal a vendégeket.

Torockó, az Europa Nostra-díjas község június 11-én ismét fesztiváltelepüléssé változik: a Duna Televízió ingyenes rendezvényén gazdag programmal várja az igényes szórakozásra vágyó nézőit. A Duna Nappal a közmédia immár hagyományt teremtett, hiszen az elmúlt évek sikerei nyomán harmadik alkalommal rendezi ünnepi napját. Az estébe nyúló, a község főterén tartandó programban a helyi együttesek mellett neves erdélyi és magyarországi művészek is fellépnek.

A kulturális események sorát a Duna Ház kiállítótermében rendezett „Jó estét, jó szurkolást” című, a magyar labdarúgás nagyjait - többek között Puskás Ferencet, Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt bemutató, valamint az Aranycsapat relikviáiból összeállított kiállítás nyitja meg (15.00). A tárlat 2016. július 31-ig tekinthető meg.

Ezután, 16.00 óra után a színpad veszi át a főszerepet. Az eseményen köszöntőt mond Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szőcs Ferenc torockói polgármester, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Ezt követően a Torockói Citera- és Furulyazenekar lép fel, a torockói Kis és Nagy Szilas Néptáncegyüttes, valamint a Ficfa Zenekar közreműködésével.

„Az év egy napját a közös ünneplésre szánjuk, méltó helyen és méltó módon szeretnénk találkozni nézőinkkel – méltatja a jeles napot Dobos Menyhért. - A Duna Ház rendezvényeivel az elmúlt években a magyar emberek összefogásának, a magyar kultúrának a helyi bástyájává vált.”

A megnyitót követően a Fölszállott Páva tehetségkutató verseny felfedezettjei, Gorzó Boglárka és Vincze Hunor lépnek színpadra közös produkcióban a Bekecs Néptáncegyüttessel. Őket követi a Bagossy Brothers Company koncertje, az est sztárfellépője pedig Rúzsa Magdi lesz. "Mivel magam is határon túli magyar lány vagyok, tudom, milyen nagy szerepe van az életünkben az ünnepeknek – készül fellépésére a művész. - Erdélyben mindig nagy szeretettel várnak, mint amikor haza megy az ember, így ezt az eseményt is nagyon várom, remélem sokan fogunk együtt ünnepelni."

Az estet – a Székelykővel a háttérben - látványos tűzijáték zárja. A programsorozat házigazdája és műsorvezetője: Novák Péter.

A rendezvény további érdekes programokat is kínál: az érdeklődők a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület vásárán vehetnek az otthon maradottaknak vásárfiát, ezt követően a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a Kriterion Könyvkiadó és az Idea Könyvtér kínálatából válogathatnak, valamint megkóstolhatják az erdélyi gasztronómia ínyenc falatait is.

A település és a Duna Televízió Zrt. kapcsolata két évre nyúlik vissza, amikor a Fehér megyei Torockó főterén álló, 580 m² alapterületű műemlék jellegű házat az intézmény megvásárolta, és felújíttatta. Az új kulturális centrummal a médium menedzsmentje tevőlegesen is bekapcsolódott Erdély egyik legnyugatibb végvárának kulturális és nemzetvédő munkájába.

 

Kimaradt?