Hármas évforduló jegyében zajlik a bukaresti Magyar Zene Fesztivál

Hármas évforduló jegyében zajlik a bukaresti 12. Magyar Zene Fesztivál, amelyen fiatal zenészek nyerhetnek koncertlehetőséget a Balassi Intézet hálózatában.

Kósa András László, a fesztivált szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: a május 9. és 12. között zajló fesztivált a Bartók-év jegyében hirdették meg, de a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 140. tanévét is megünneplik. Emellett az egy éve elhunyt Bács Lajos romániai magyar karmesterre és zeneszerzőre is emlékeznek, aki a Magyar Zene Fesztivál zsűrijének tagjaként a rendezvény egyik fő szakmai és erkölcsi támogatója volt a kezdetektől.

A Magyar Zene Fesztiválra a 18. életévüket betöltött fiatal zenészek jelentkezhettek 20-25 perces műsorral, amelynek egyharmadát magyar zeneszerzők művei teszik ki.

Az igazgató elmondta, hogy az előző évekhez hasonló az érdeklődés, az előválogatás során 15 fiatal zenész nyert jogosultságot arra, hogy összemérje tudását és tehetségét az első három helyért. A verseny egyre nemzetközibbé válik, az idén is többen a Moldovai Köztársaságból érkeztek, az egyik versenyző pedig Londonban tanul - tette hozzá.

A fesztivál egy nyitókoncerttel kezdődik, amelyen Érdi Tamás zongoraművész is fellép. A művész a tavalyi fesztivál egyik nyertesével, Andra Demidovval fog négykezest játszani.

A háromnapos verseny után a fesztivál a bukaresti Cantacuzino-palotában levő George Enescu Múzeumban ér véget gálaműsorral, amelyen fellép többek között Vida Mónika Ruth, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fischer Annie-ösztöndíjas hallgatója.

Kapcsolódók

Kimaradt?