Bogdán Zsolt Ady-estje Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában 2016. május 4-én, szerdán 19 órától és május 5-én, csütörtökön 11 órától látható Bogdán Zsolt, kolozsvári színművész Ady pódiumestje.

A „...függök ezen a zord élet-párkányon”  című versestet a kétszeres UNITER- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész 2014-ben mutatta be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként. Azóta töretlen sikerrel játssza, hazai és külhoni versszerető közönségnek is.

A pódiumest szerkesztő-rendezője Szugyiczky István, a Harag György társulat örökös tagja, aki az est szövegét Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból állította össze. Az előadás élhető közelségbe hozza Ady Endrét, a költőt és az embert egyaránt: „ a mindiggyermek Ady Endre, a koravén Ady Endre, a szerelmes Ady Endre, a mámoros Ady Endre, a szenvedélyes Ady Endre, a művelt Ady Endre, gyűlölveszerető Ady Endre, a szeretvegyűlölő Ady Endre, a gyűlölveszeretett Ady Endre, a szeretvegyűlölt Ady Endre” – fogalamaz Visky András, a kolozsvári színház dramaturgja.

Jegyek ára 10 lej. Elővételben kaphatók a közönségszolgálati irodában, hétfőtől csütörtökig 8-tól 19 óráig, pénteken 8-tól 15 óráig, valamint előadás előtt egy órával. 

Kimaradt?