Fennállásának eddigi legnagyobb turnéjára indult Erdély kedvelt jazz-zenekara, a Jazzybirds. A bukaresti kezdőkoncert után Kolozsvár volt a közvetkező állomás, méghozzá a Magyar Opera és Színház nagyterme, amelynek több mint 800 férőhelyes nézőterét még veterán zenekaroknak sem könnyű megtölteni manapság. Interjúnk a koncert előtti drukk órájában készült, beszerelés után, de még az öltözőbe vonulás előtt, amikor a fellépés előtti feszültséget úgy próbálják feloldani a művészek, hogy nem veszik túlságosan komolyan önmagukat (sem).

Nemrég jelent meg új albumotok, az On the Road. Egy rádiós interjúban azt nyilatkoztátok, hogy valójában ettől számítjátok a zenekar születését. Vagy inkább újjászületését?

Csergő Domokos (zeneszerző, dobos): Elhatároztuk, hogy kétévente megújulunk. Két év alatt annyit tanul, fejlődik az ember, hogy meg tud újulni, feltéve, ha előre, és nem visszafele fejlődik. A mi esetünkben, azt hiszem, pozitív az irány.

Nagyon kedvesen hangzik az, hogy Jazzybirds (magyarul dzsesszes madarak, dzsessz-madarak lehetne a megfelelője – szerk. megj.). Kinek az ötlete volt, hogy ez legyen a zenekar neve?

Cs. D.: Egy nem túl kedves emberé: az enyém. Nagyon sokat agyaltunk annak idején, mi is legyen a nevünk, szerencsére messze jutottunk az első variánstól, ami a Bowling Társaság lett volna.

Szép András (zongora, billentyűs hangszerek): A név választott minket. (nevetés)

A megalakulásotok óta történtek változások a csapat összetételében. Ez minek tudható be?

A volt énekesnőnk, Covacinschi Yolanda édesanya lett, most a családdal, a kisfiával foglalkozik. A szaxofonosunk pedig, Réman Zoltán nagyon elfoglalt, rengeteg meghívásnak kell eleget tennie, így nem tudta tovább vállalni velünk a munkát.

Kriszta, te új vagy a csapatban. Hogy találtatok egymásra?

Koncz Kriszta (ének): Zenepedagógia szakon tanulok, és otthon, Szatmáron volt egy zenekarunk, amellyel dzsessz-sztenderdeket játszottunk. Egyszer találkoztunk Szép Andrással, beszélgettünk, elmondtam, hogy énekelek, majd a fiúk meghallgatták egy hangfelvételemet, és ezt követően megkerestek. November óta énekelek a Jazzybirdsben, akkor volt az első közös koncertünk.  Egyre jobban érzem magam az együttesben.

András, te meg tudod számolni, hány formációban játszol?

Szép András: Zenekarban csak egyben, és az a Jazzybirds. A többi felállást különböző zenei projekteknek nevezném. (Szép András fellépéseiről többek közt itt és itt olvashatnak).

Hogyan keletkeznek a számok? Összeültök, elkezdtek improvizálni és megszületik valami?

Egy része valóban így keletkezik. De jellemzőbb, hogy valamelyikünk jön egy ötlettel, és az az esetek 90 százalékában Domi (Csergő Domokos – szerk. megj.), és azt fejlesztjük tovább közösen, amíg kialakul a dal.

Miről szólnak a számaitok?

Antal Attila (nagybőgő, basszusgitár): Dominak a lelkivilágáról, mivel ő írja a számokat… (hatalmas nevetés)

Cs.D.: Az album névadó száma például pont nem az én szerzeményem, hanem az Andrásé. Igaz, ez végül nem került fel az albumra, mert instrumentális szám, és úgy döntöttünk, hogy csak olyan dalokból álljon a második albumunk, amelyekben szöveges ének van.

És amiről te írsz, az milyen világ?

Cs. D.: Befele forduló. A szövegekben, dallamokban néha kemény mondanivaló van elrejtve. De énekelünk vidám dolgokról is: például egy hernyóról, aki egy almában él, vagy egy kőről, meg Éva éjszakájáról.   

Íme, az almában éldegélő hernyó dala:

On the Road (Úton) az album címe, és most ti is úton vagytok. A lemez első bemutatkozó koncertjét Bukarestben tartottátok. Milyen volt a fogadtatás?

Koncz Kriszta: Nekem nagy élmény volt, mert életemben először jártam Bukarestben. Teljesen más idegen helyen, idegen embereknek zenélni. Sajnos a koncert híre nem jutott el az emberekhez, így nem töltötte meg a közönség a Clubul Țăranului  termét.

Ez a szervezési munka hogy történik egyébként? Ki foglalkozik vele? Van menedzseretek?

Csergő Domokos: Nem nevezném éppen menedzsernek magam, de én vagyok az, aki szervez, koncertek előtt telefonálgat. Néha van segítségünk is, például a kolozsvári koncertet nagyon nagymértékben Takács Arankának köszönhetjük. Most ezt a turnét akkora munka előzte meg, amihez nem lett volna elég egy ember: négyen négyfele telefonáltunk, szerveztünk, plakátot ragasztottunk, maileket írtunk, pénz után futkorásztunk. Vagány volt, jól összehozta a bandát.

Az új albumon román nyelvű dalok is hallhatók. Ez az erdélyiség természetes folyománya? Vagy a Kárpátokon túli célközönség kedvéért van?

Cs. D.: Természetes, hogy bővíteni szeretnénk a hallgatóink körét, nem akarunk egy ennyire szűk környezetben maradni, mint amit az erdélyi magyarlakta vidékek jelentenek. Persze a magyar ajkú zenekedvelők közössége továbbra is fontos célközönségünk marad, de egy romániai együttesnek feltétlenül el kell jutnia Bukarestbe, Temesvárra, Iaşi-ba, és ezeken a fellépéseken jó, ha megértik, miről énekelünk, mit játszunk.

Hogy érzitek, melyik szám képvisel titeket személyesen leginkább az albumról?  

Szép András: Azt hiszem, hogy a New Moon című dalunk lenne az, amely a leghosszabb szám egyébként az a lemezen. Enyhén latinos beütésű szám, amelyben bukaresti meghívott fúvósok működtek közre, nagyszerű eredménnyel. Már csak azért is érzem közel magamhoz, mert ebben van a legsikerültebb improvizációm.

Koncz Kriszta: Talán a Soon You’ll be Gone. A hangulata, a hangzása miatt. Azt szeretem a legjobban énekelni.

Antal Attila: Nekem is a Soon You’ll be Gone a kedvencem. Egyszerű és nagyszerű szám.

Csergő Domokos: Mind a tíz, de talán leginkább a Right and Wrong.