Dzsessz, képzőművészet és lazulós hétvége a Sétatéren

Már csak kettőt kell aludni a Jazz int he Park kezdéséig, hétvégén aztán érdemes „kiköltözni” családostól a Sétatérre, hisz jobbnál-jobb dzsessz-zenekarok, vásárral egybekötött kiállítások és nyugizónák („chill-out”) várják Kolozsvár népét a városi zöldbe.

A hangulat megelőlegezéseképpen már a sajtótájékoztatót is a sétatéri pavilonban tartották a szervezők: Alin Vaida fesztiváligazgató, Horea Marc műszaki igazgató és Mircea Király, aki az egyik sztárfellépőt, Teodora Enache dzsessz-énekesnőt képviselte.

"Tavaly még nagyon féltették tőlünk a Sétateret a helyi hatóságok, attól féltek, hogy egy ekkora rendezvény tönkreteheti a parkot. A közönség azonban nagyon civilizáltan viselkedett, így idén már nagyobb az önkormányzat bizalma irántunk" – mondta a Jazz in the Park fesztiváligazgatója.

Alin Vaida hozzátette: a színpad a park fő sétányán lesz felállítva, a „heverésző” zónában, a fák között függőágyakat akasztanak ki és ugyanitt virtuális kölcsönkönyvtárat is improvizálnak. Száznál is több művész és kézműves kínálja majd portékáját a sétatéri vásáron, napközben unplugged muzsika szól a fák között.

Július 4-én, pénteken a belgrádi bossa nova zenekar, a Luz Azul nyitja a koncertsorozatot, majd Teodora Enache és Lars Danielsson duója lép színre. Az első estét a kolozsvári magyar zenészekből álló Jazzybirds zárja.

Íme egy kis Jazzybirds-ízelítő:

https://www.youtube.com/watch?v=lloB94cFk3w

Szombaton, július 5-én a „Rock Your Highschool” vetélkedő fiatal győztesei, a Youvenis tagjai muzsikálnak, őket követi a Jazzybit, és az est fénypontja a Moonlight Breakfast lesz, akiknek a koncertjét a Les Ateliers Nomad fényjátéka teszi feledhetetlenné.

https://www.youtube.com/watch?v=j8JQiIJ3EhU

Vasárnap, július 6-án olyan bandák hangolnak Kolozsvár fái alatt, mint a Loungerie II, a Mara & Kult Studio Artists, vagy a Les Elephants Bizarres. Szintén vasárnap lesz a rendezvénysorozat egyetlen zárt helyszínes koncertje: Melanie Pain, a Nouvelle Vague énekesnője a Magyar Opera színpadán lép fel. Ez különben a Jazz in the Park egyetlen koncertje, amelyre nem ingyenes a belépés: a neves énekesnő estjére 50 lejért lehet jegyet váltani a Magyar Opera jegyirodájánál, vagy a Iulius Mall-ban, vagy a biletmaster.ro-n.

https://www.youtube.com/watch?v=ujSMK-rk4y4

Augusztusra halasztják a dzsessz-versenyt

Noha az eredeti tervek szerint a Jazz in the Park részeként szervezték volna meg a kezdő zenészek vetélkedőjét, utóbb kiderült, hogy a július eleji időpont a lehető legkevésbé alkalmas erre, az egyetemi záróvizsgák miatt. „Sok jelentkező utólag visszalépett, amikor kiderült, hogy az államvizsgájával egyidőben lenne a dzsessz-verseny. Ezért ez utóbbit elhalasztottuk augusztusra, amikor már mindenki túl van a vizsgákon” – magyarázta a döntés okát az igazgató.

Az újságírói szolidaritás is megnyilvánul(hat) a rendezvény utolsó napján: vasárnap a Kaszinóban a Kolozsvári Sajtósok Egyesületének (APPC) első, vásárral egybekötött  fotótárlata nyílik meg. A tárlatot ezentúl évente szeretnék megrendezni, és az eladott munkákból befolyó összeget gondokkal küzdő újságírók, sajtós munkatársak megsegítésére ajánlják fel. Idén Tudor Ştirbu újságírónak gyűjtenek, akinek egy 5000 eurós büntetést kell kifizetnie egy 2006-ban, a Clujeanulban megjelent cikk címe miatt (a címet nem Ştirbu, hanem a szerkesztő adta a cikknek, a büntetés kifizetésére mégis az újságírót kötelezik).

Hétvégére napos, meleg időt jósolnak, de ha mégis becsúszna egy nagyobb eső, a Kolozsvári Magyar Opera mindhárom napon keresztül készen áll az ázó-fázó zenészek és közönségük befogadására – nyugtatta meg az idő miatt aggályoskodó újságírókat a Jazz in the Park műszaki igazgatója.

https://www.youtube.com/watch?v=2wicVDVQzzM&list=RDujSMK-rk4y4&index=2

 

Kimaradt?