Közérdekről, szakmaiságról, örökségről a műemlékvédelmi világnapon
„A műemlékvédelmi világnap megünneplésének elsődleges célja az, hogy a köztudat részévé váljon az épített örökség védelme, hogy a műemlékvédelem közüggyé váljon, egyben a társadalom minél szélesebb rétegei ébredjenek rá, hogy múltunk, kulturális örökségünk mindannyiunk részére nagy érték” – mondta az április 18-i műemlékvédelmi világnapon Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke.
A 25. Festum Varadinum keretében megünnepelt világnapon több ismert Bihar megyei műemlékvédő és helytörténész beszélt a műemlékvédelem szerepéről – köztük Jakabffy László mérnök, Mihálka Nándor régész, Péter I. Zoltán helytörténész. A tanácskozáson megjelent Huszár István nagyváradi alpolgármester is, akinek a helytörténész azt javasolta, hogy a jelenlegi, homlokzat-felújítási program helyett inkább a régi bérházak teljes felújításához nyújtson támogatást a váradi önkormányzat. Hiába szépítik meg a homlokzatokat, a házaknak strukturális problémáik vannak ugyanis, a függőfolyósokat néhol az aládúcolás tartja.
„Isteni gondviselésnek” nevezte Jakabffy László, hogy a világháborúk ellenére a nagyváradi vár nem pusztult el, és bár sokáig a katonaság használta 1989 előtt, legalább nem hordták szét, mint a temesvári várat. Több Bihar megyei pozitív példát is említett kúriák és Árpád-kori templomok felújításáról.
Mihálka Nándor régész a várban 2010–2015 között folytatott feltárásokról beszélt, többek között az egykori székesegyház feltárásáról. Azt is elmondta, hogy a várudvaron a burkolaton jelenítik meg majd ennek körvonalait, és azt is hangsúlyozta: folytatni kellene a vár feltárását. Ami Bihar megyét illeti, a Váradtól északra eső részt kutatták, azonban a Váradtól délre eső terület gyakorlatilag fehér folt régészeti szempontból, mondta a szakember.
A műemlék elismert múlt, örömteli jelen, biztonságos jövő. Örökségünk őreivel együtt óvjuk azt, ami a miénk! – hívta fel a figyelmet a műemlékvédelmi világnapra Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke április 18-án, hétfőn. „Köszönet illeti azokat, akik építkezésbe kezdenek, ha dől a vakolat, akik kultúrájuk ápolására nem másodlagos feladatként tekintenek a mindennapokban. Örökségünk ápolása, felújítása kiemelt feladatunk, április 18-án sem szabad megfeledkeznünk azokról, akik nap mint nap elkötelezett őrei kultúránknak” – üzent Hegedüs Csilla elsőként a Fogadj örökbe egy műemléket! mozgalomban segédkező kis- és nagyiskolásoknak, tanáraiknak, de mindazoknak a szakembereknek és civil szervezeteknek is, akik felelősséget vállalnak az erdélyi magyar közösség identitástudatának erősítésében. A kulturális szakember a világnapon arra is emlékeztetett, a Szövetség városközpontok felújítását célzó stratégiája, amelyet kiemelt témaként kezel a közelgő önkormányzati választás alkalmával, egy olyan szabályozás kialakítását sürgeti, amely lehetővé teszi, hogy a műemlékek, műemlék-jellegű épületek felújítása közérdek legyen, a munkálatokat pedig közpénzből támogassák a helyi és megyei önkormányzatok. „Ez konkrét, kézzelfogható megoldás a jelenlegi romániai helyzetre: gazdasági fellendülést generál, új munkahelyeket teremt mind a restaurálás ideje alatt, mind pedig utána. A megfelelően helyreállított műemlék újabb befektetéseket von maga után a településeken, a turizmust és a kikapcsolódást szolgáló üzleti élet megjelenését serkenti” – érvelt Hegedüs Csilla.