Megalakulásának 70. évfordulóját ünnepelte a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Tánc, zene, ének, film, ünnepi beszédek, díjkiosztás és az 50 éve végzettek köszöntése – így ünnepelte létrejöttének 70. évfordulóját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.

Sorin Crișan rektor a teremben ülő meghívottakat köszöntötte, Dávid Lászlót és Kelemen Andrást, a Sapientia EMTE rektorát és dékánját, Tatiana Dănescut, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettesét, és röviden összefoglalta az egyetem történetét. A rektor rámutatott arra is, hogy ma már új identitása van az egyetemnek, de az elődökről sem feledkeznek meg.

Hetven éves az egyetem, 54 éves a Stúdió színház – sorolta Balási András rektorhelyettes, aki úgy fogalmazott: önmagában már az is nagy teljesítmény, hogy "ebben a tengődő világunkban" nem csak színészeket képeznek, de a rendezők és teatrológusok mellett bábszínészeket, koreográfusokat, zenepedagógusokat, díszlettervezőket és médiaszakembereket is.

A 70 év jelentőségéről, a rendkívüli tiszteletre méltó múltról Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja beszélt. Ahogy fogalmazott, nehéz úgy oktatni, hogy a diákok a legtrendibb tudással távozzanak az egyetemről, de itt a tudás mellett a hivatástudatot is elsajátíthatták a hallgatók, hiszen olyan tanárok oktattak, akik példaképei voltak megannyi évfolyamnak, akik elkötelezettjei voltak a művészeti oktatásnak. Azt is megemlítette Kós Anna, hogy a médiaszakos diákok által készített kisfilmben a megszólaló diákok nem a hiányzó technikára panaszkodtak, hanem azt sajnálták, hogy nem dolgozhatnak, nem gyakorolhatnak még többet, hogy vasárnap, vagy éjszaka nem lehet bent ülni az egyetemen.

Az ünnepi rendezvény fénypontját annak a hat színművésznek a színpadra szólítása volt, akik 50 évvel ezelőtt végeztek: Dobos Imre, Miske László, Székely M. Éva, Szélyes Imre és Szőke István. Az akkori végzősök közül Rajhona Ádám egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen, üdvözletét küdte Magyarországról. Valamennyiüket Kovács Levente rendező, egykori tanárjuk mutatta be a közönségnek, összefoglalva röviden pályafutásukat, elért sikereiket. Majd a rektor aranyoklevéllel jutalmazta az ünnepelteket. 

Hetven évvel ezelőtt, 1946. április 9-én I. Mihály román király a 276-os törvénnyel megalapította Kolozsváron a magyar zene- és színművészeti konzervatóriumot, amelyet 1954. augusztus 14-én kormányhatározattal Marosvásárhelyre költöztettek.

Kapcsolódók

Kimaradt?