Szombaton eldől, hogy ki képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon

Szombaton eldől, melyik dal és előadó lesz A Dal 2016 nyertese és képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. A nyolcas döntőnek lesz erdélyi érdekeltsége is, a nagyváradi Tóth Andi partnerével, Berkes Olivérrel a Seven Seas című dallal pályázik a zsűri és a nézők szavazatára. 

A döntőnek - amelyet a Duna és a Duna World csatorna élőben közvetít - most először nemzetközi sztárvendége is lesz Alexander Rybak hegedűs-énekes személyében.

A Dal 2016, a közmédia januárban indult zenei dalválasztó showjának eredetileg harminc dalból álló mezőnyéből három elő- és két középdöntő után alakult ki a nyolcas döntő résztvevőinek köre. Szombaton A Dal 2016 fináléjába jutott nyolc produkcióból először a négytagú szakmai zsűri pontozással választja ki a négy legjobbat, a végeredményről a tévénézők szavazatai döntenek. A nyolc döntős dal meghallgatása után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adnak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. A pontszámok összesítéséből áll össze a végső fázisba jutó négy előadó és dal kiléte. Rájuk ezt követően a nézők szavazhatnak, a legtöbb voksot kapott versenyző nyeri A Dal 2016-ot és képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Stockholmban. Szavazni A Dal 2016 applikáció segítségével, a verseny honlapján vagy sms-ben lehet. 

A 25 éves Freddie Pioneer című dalával elő- és középdöntőjét egyaránt megnyerte, akárcsak a 29 esztendős Petruska András, aki a Trouble in My Mind című dalt adja elő szombat este. A döntőben két magyar nyelvű dal hangzik el: Oláh Gergő a Győz a jó című számmal versenyez, a Parno Graszt pedig a Már nem szédülökkel.

A Kállay Saunders Band dalának címe Who We Are. Ha ez a produkció győzne szombaton, Kállay-Saunders András lenne az első magyar előadó, aki másodszor is képviselhetné az országot az Eurovízión: 2014-ben Koppenhágában a döntőben az 5. helyen végzett Running című dalával. 

Szintén a döntőben szerepel Berkes Olivér és Tóth Andi duettje: a általuk előadott Seven Seas című dalt kétszer is a közönség juttatta tovább. Vásáry André a Why-t énekli, a döntőben Mushu nevű formáció pedig az Uncle Tom című szerzeményt adja elő.

Fellép a 2009-es Euróvízió győztese

A műsor történetében először lesz nemzetközi sztárvendég: a minszki születésű norvég Alexander Rybak nemcsak énekes és hegedűvirtuóz, hanem popsztár is, 2009-ben ugyanis ő nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Lesz egy másik extra produkció is, A Dal tavalyi győztese, Csemer Boglárka is fellép. 

A szombati showműsorban veszi át díját A Dal 2016-hoz kapcsolódó akusztikus verseny győztese, a ByThe Way, amely Free to Fly című dalával az online szavazatok 39 százalékát kapta. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában.

A műsorral párhuzamosan a Petőfi Rádió most először hirdetett remixversenyt, amelyet a Victor Strada néven alkotó Gruber Viktor nyert meg, ő Berkes Olivér és Tóth Andi Seven Seas című dalából készített remixet. 

Az idei dalválasztó műsor szakmai zsűrijében Zséda többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója; Pierrot zenei producer és előadó; valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója szerepel. A Dal 2016 műsorvezetője Tatár Csilla és Harsányi Levente. 

Az idei magyar válogatóversenybe 372 dalt neveztek, az előzsűri tavaly decemberre szűkítette le a listát 30-ra. Az Eurovíziós Dalfesztivált május 10. és 14. között rendezik Stockholmban, 43 ország képviselője fog indulni, a magyar versenyző a május 10-i első elődöntőben lép színpadra. Az érdeklődők extra tartalmakat találnak A Dal honlapján, a mediaklikk.hu/adal oldalon, valamint a produkció Facebook oldalán.

Kapcsolódók

Kimaradt?