A Dal elődöntőjének élő adásában lett rosszul Tóth Andi

A helyszínen lévő orvos azonnal ellátta Tóth Andit, akit partnerével, Berkes Olivérrel a tévénézők szavazatai vittek tovább A Dal 2016 középdöntőjébe.

Az X-Faktor egykori győztese, Tóth Andi rosszul lett szombat este az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének harmadik elődöntőjén, éppen amikor a továbbjutók sorakoztak fel a színpadon. A fiatalénekesnőre az izgalomtól és a feszültségtől jött rá a rosszullét A Dal 2016 színpadán.

Amikor kiderült, hogy továbbjutottak, nagy volt az öröm, ám a műsorvezető Harsányi Levente kérdésére, hogy most mit érez, Andi csak annyit tudott válaszolni: „Szédülök”. Ekkor társa, Berkes Olivér átkarolta, és nyilatkozott helyette. Majd a két énekes, a továbbjutók mellé állt, ám két perccel később a műsorvezetők arra lettek figyelmesek, hogy Andit ki kellett kísérni a színpadról.

A helyszínen volt egy orvos, aki azonnal ellátta az énekesnőt, stabilizálta az állapotát. Tóth Andi az MTVA szombat esti közleménye szerint már jól érzi magát – olvasható a hirado.hu oldalán. Az énekesnő a közösségi oldalán is megnyugtatta a rajongóit, hogy már jól van: „Mindenkinek köszönöm a szavazatokat és persze az aggódást is ! Már jobban vagyok,és igyekszünk még jobbak lenni a következő adásra !”

Kapcsolódók

Kimaradt?