Szülésről és születésről a következő marosvásárhelyi Havi drámán

A marosvásárhelyi színházi előadás-sorozat, a Havi Dráma újabb mérföldkőhöz érkezett: most egy meghívott produkciót láthat a nagyérdemű február 8-án 19 órától a G. Caféban.

A Terminus – színház a szül(et)ésről című színházi esemény megírt dialógusok és a nyers valóság összefonódásában kísérli meg kinyitni a szülés és születés témáját. Manapság mindenki látott már szülést, aki amerikai filmet látott. Saját magunk és gyerekünk szül(et)éséről azonban keveset és behatárolt keretek közt beszélünk. A kismamafórumokon sokat, de egyféleképpen. Mit kell vinni, mit kell adni, mit kell kapni. A családban kevesebbet, óvatosabban. Megszületett, egészséges, örülünk neki. Férfiak egymás közt?! Na ne vicceljünk... Pedig élete során legalább egyszer a férfi is főszereplője ennek az átmeneti rítusnak.

„Nem teszünk nagy felfedezéseket. Semmi olyat nem mondunk, amit sokan közülünk nem gondoltak volna, csak esetleg nem mondták ki hangosan. Résztvevőnek hívunk ebbe a párbeszédbe” – vallják az alkotók: Boros Kinga, Dálnoky Csilla, Czikó Juliánna, Kozma Attila.

 Az esemény létrehozása idején Czikó Juliánna az RMDSz által finanszírozott, a Communitas Alapítvány kiírásán elnyert alkotói ösztöndíjban részesült.

Kapcsolódók

Kimaradt?