Látó Irodalmi Játékok Totth Benedekkel és Babiczky Tiborral

Irodalomról, azon belül az angol nyelvűről, krimiről, regényírásról szólt a beszélgetés a kedd esti Látó-esten Marosvásárhelyen a C-caféban, ahol Totth Benedeket és Babiczky Tibort Demény Péter, a Látó szerkesztője faggatta.

A Látó Irodalmi Játékok első idei rendezvényének adott otthont a kultúrkocsma, ahol a két meghívottat Szabó Róbert Csaba főszerkesztő-helyettes mutatta be az összegyűlteknek, majd Demény Péter vette át a szót, aki arra volt kíváncsi többek között, hogyan váltak az angol nyelvű irodalom rajongóivá, hogyan írnak, milyen a munkamódszerük, szükségük van-e visszajelzésre a már leírt szöveg kapcsán, a valósághoz mennyire ragaszkodnak, használnak-e személyes jellegű élményt, vagy tapasztalatot egy-egy írásukban.

A szerzőkről még azt is érdemes tudni, hogy tavaly mindkettőjüket Margó-díjra jelölték, és be is kerültek a kuratórium által legjobbnak tartott három közé, végül pedig Totth Benedeknek ítélték oda a díjat a Holtverseny című regényéért. A Margó-díj a pályakezdő írók népszerűsítését szolgálja, pénzjutalommal és különböző kedvezményekkel jár, például ingyen reklám a könyves-portálokon.

Totth Benedek tavaly járt már Marosvásárhelyen, ugyancsak egy Látó-rendezvényen mutatkozott be, Babiczkynak azonban ez volt az első alkalom a marosvásárhelyi irodalomkedvelők, a Látó-estek látogatói előtti bemutatkozásra. Mindkettőjüknek az angol nyelvű amerikai irodalom jelentette a tanulóéveket. Babiczkynak azért, mert angol szakos volt, az egyetemen is ezt végzett, Totthnak meg hasonlóképpen úgy alakult az élete, hogy gimnáziumban is, egyetemen is angol szakra járt.

 Szó esett arról, hogy milyen egy regényt az eredeti nyelven olvasni szótárazás nélkül, vagy a fordítást akkor is lelkiismeretesen végzi a műfordító, ha b-, vagy c-kategóriás irodalmi művet ültet át angolból magyarra.

Babiczky Tibor, a Magas tenger és a Kivilágított éj szerzője elmondta, jelenleg novellákat ír, de tervezi megírni a Magas tenger folytatását is. Totth Benedek újabb regényen dolgozik.

Kimaradt?