Kedden búcsúztak Szabó Ducitól Marosvásárhelyen

A napokban Marosvásárhelyen elhunyt Szabó Ida színművésznőt, népszerű nevén „Ducikát”, vagy „Duci nénit” szerdán délelőtt 10 órakor kísérik utolsó útjára szülővárosában, Kolozsváron a Házsongárdi temetőben.

Ezt megelőzően, kedden Marosvásárhelyen vettek tőle végső búcsút déli 12 és délután 2 között a Kultúrpalota előcsarnokában felállított ravatalon. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei álltak gyászőrséget a koporsója mellett.

Búcsúbeszédében Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója attól a nagy művésztől köszönt el, aki az utolsó volt a Székely Színház alapítói közül, akik megalapozták a marosvásárhelyi színházat. Báró Kemény János hívta Kolozsvárról Marosvásárhelyre és ő Andrási Mártonnal együtt jött, hogy eleget tegyen a felkérésnek. Élete végéig hűséges maradt választott városához, színházához. Hiteles, nagy művész volt, a közösség villámhárítója, aki minden vitát elsimított – idézte fel az alakját Gáspárik, hozzátéve, hogy bárcsak valamennyien ilyen kort érhetnénk meg, ilyen szeretetben és úgy énekelhetnénk, ahogy ő a 95. születésnapján.

Szabó Ducit – ahogy arról beszámoltunk – 95. születésnapján, November 10-én, az utóbbi hónapokban otthonául szolgáló Kálvin öregotthonban köszöntötte fel a Tompa Miklós Társulat. “Duci néni” akkor elmondta, számára a színház olyan, mint egy igazi család.

Kapcsolódók

Kimaradt?