Új farsangi műsorral készül a Maros Művészegyüttes

Itt a farsang áll a bál a címe annak az új műsornak, amellyel most készül közönség elé lépni a Maros Művészegyüttes. Január 22-én, péntek este 7 órakor autentikus marosszéki néptáncokkal, farsangi szokásokkal lép színpadra Marosvásárgelyen az együttes.

A bemutatót megelőzően január 17-én, vasárnap este 6 órakor Marosmagyarón a művelődési házban mutatják be az Itt a farsang, áll a bál című előadást. A szórakoztató jellegű farsangi műsor a 2016-os év első produkciója lesz, amelyben mezőmadarasi, nyárádselyei, sóvidéki, küküllőmenti és szászcsávási táncokat láthatnak a nézők, valamint olyan humoros jeleneteket is, amelyeket többet között a mezőfelei betyárok, farsang temetések, cigányjóslatok tesznek szórakoztatóvá. A műsorban színpadra lép Gyepesi László is, a 2015-ös Széllyes Sándor népdalvetélkedő győztese, aki Széllyes Sándor rigmusai közül ad elő egy csokorravalót – tájékoztatott Barabási Attila Csaba igazgató.

A farsangi szokásokat bemutató műsor minden korosztályhoz szól, kicsikhez, nagyokhoz egyaránt. További előadások január 20-án 12 órai kezdettel, január 27-én  este 7 órától láthatók a Maros Művészegyüttes Székházában, valamint a hónapot Gyergyóremetén zárják január 31-én.

Kapcsolódók

Kimaradt?