Folytatjuk sorozatunkat, amelyben írók, művészek, szerkesztők, ismert személyiségek javasolnak olvasmányt a hideg, korán sötétedő szabadnapokra, ha már az előrejelzések szerint nem sok havazás várható. A hegyekbe, sívakációra is érdemes úgy elindulni, hogy egy könyv is lapuljon a hátizsákban.

Mit olvassunk? Kellemesen érintett, hogy ez kérdés mennyi embernek szívügye: egymás után jöttek a készséges, lelkes válaszok. Volt, aki néhány szóban, volt, aki bőven kifejtve ajánlotta kedves olvasmányát – de a kérdés senkit se hagyott hidegen. Összeállításunk második részében Balázs Imre József író, Zörgő Noémi, a Nőileg magazin szerkesztője, Zsigmond Andrea színikritikus, Vallasek Júlia műfordító, Tasnádi-Sáhy Péter újságíró, Szebeni Zsuzsa színháztörténész és András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezetője válaszol kérdésünkre. 

Az első részt itt olvashatják.

Balázs Imre József író: Két könyvet ajánlok: Magyari Tivadar: A ragasztott ház. (Koinónia, Kolozsvár, 2015).  Három kisregény, amelyekkel sokat lehet nevetni, talán így a legpontosabb, hogy velük, nem rajtuk, mert amit olvashatunk bennük, kicsit túlságosan is ismerős valahonnan.

Závada Péter: Mész. (Jelenkor Kiadó, Budapest, 2015).  „Nyolc évig és hét hónapig kéne / egyfolytában üvöltened, hogy felforrald / a kezedben azt a csésze kávét, / de ajkaid teljesen belilultak a fagytól” – mert ezek a versek az ennyire hideget is anyagszerűsíteni tudják.

Zörgő Noémi, a Nőileg magazin főszerkesztője: Az egyik, amit be szeretnék fejezni az ünnepek alatt, az Ugron Zsolnától A nádor asszonyai. Az Erdélyi menyegző folytatásaként jelent meg. Mindkét könyvnek szeretem a hangulatát, azt hiszem, hogy nyugodt napokon különösen jól tud esni a múltban való elidőzés.

A másodikra nemrég bukkantam rá a könyvre az ócskapiacon, és a természetkedvelőknek mindenképpen ajánlani tudom: David Attenborough: Élet egyenes adásban. Az ő természetfilmjein nőttünk fel, a „Teleenciclopedia" műsor egyik kedvenc része volt, amikor vele barangoltunk a Föld valamely különös vidékén. Nagyszerű olvasmány több mint ötven év szakmai munkájáról, és nem csak.

Zsigmond Andrea színikritikus: Téli olvasmánynak Oravecz Imre Távozó fa című kötetét ajánlom. Téli tájat rajzolnak meg a versek, kinti és benti téli tájat. Egyszerű képeket találunk a könyvben és egyszerű kérdéseket: tartalmakat és hiányt. Egyszerűséget, ami egyben nagyszerűség. Az élet kis és nagy dolgait egyetlen perspektívából szemléli a könyv: az Oraveczéből, azaz a miénkből – a mindenkori emberéből. Az év végén, az élet végén visszanézünk – vagy előre. Megállás van a könyvben, szemrevételezés, és erő. Új év, új élet fele lendítő.

Vallasek Júlia irodalomtörténész, műfordító: James Joyce: Ulysses, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012. Szentkuthy Miklós fordításának felhasználásával fordította a Magyar James Joyce Műhely, Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid. 

Miért? Mert még nem olvastad. Vagy nem így. Mert amikor olvastad, még nem voltál készen reá. Vagy mert ahogy Nádas Péter mondja, ebben a műben az európai kultúra „abban a pillanatban látható, amikor irtózatos robajjal hullik, omlik szerteszét.” Talán ezért tud mondani valamit, a mostani széthullásról is.

Réz Pál: Bokáig pezsgőben. (hangos memoár). Magvető, 2015. Tények és Tanúk sorozat. Parti Nagy Lajos beszélgetése Réz Pállal arról szól, ami az irodalomban a legizgalmasabb: az emberről. És ami az emberben a legizgalmasabb: az alkotásról. Nevezzük irodalomnak. Életrajz, pályakép, anekdoták. Olyan irodalomtörténet, amelyben az irodalom valóban történik.

Szebeni Zsuzsa színháztörténész: Kós András: Élet és rajz. Mindig kíváncsian veszem kézbe a művészi életrajzokat, naplókat, újra és újra azt remélem, hogy mélyebb rálátást engednek, elárulnak valami csak általuk ismert titkot az alkotás boszorkánykonyhájából. De legtöbbször, bár valóban sok háttérinformációt kapok, mindig valami pózoló modorosságba, olykor-olykor elpuffogtatott közhelybe  ütközöm, vagy, amolyan aranyjánosi „akarta a fene” fülénél előrángatott magyarázatot találok bennük.

Ezek közül nagy kivétel Kós András Élet és rajz című munkája, a Polis Kiadó 2004-es rendkívül esztétikus kivitelű, a szerző rajzaival illusztrált önéletírása. A könyv legnagyobb erénye az őszinteség és következetesség. A látszólag lineáris történetvezetés filozofikus mélységet rejt magában. A szobrász különleges életpályája Sztánától Kolozsvárig és az örményországi fogolytáborig… Kós András bensőséges kapcsolata a fával a gyermekkor fizikailag bizonytalan, de spirituálisan meghatározó első lépéseivel alakult ki, majd felnőve öltött örökre testet alkotásaiban, egyszerre hordozva magában „a Faggyas virágos kaszálóinak színét-illatát… a kicsi erecskék selypítő csobogását… a szuroksötéteket váltó, szikrázóan csillagos éjszakákat… a súlyos felhőkkel terhelt nappalokat…”. Egy kötet, amiből kiderül, hogy milyen, amikor nevük van a fáknak. Milyen sors, amikor valaki asztalosnak készül és szobrász lesz belőle, néha-néha meg medveszakértésre kénytelen adni a fejét…

 Kós András Élet és rajz című könyve biztos támaszt ad az értékválogatáshoz is: „Már tudom, hogy a megélt dolgok közül az ember – az élettel még csak alig ismerkedő is – a maga esze és ízlése, s nem utolsó sorban ösztöne biztatására válogat, és azokat a saját maga számára jelentő értékük szerint raktározza emlékezetében rövidebb vagy hosszabb időre. Van úgy, hogy egész életre.” Bár a műalkotásoknak soha nincs szükségük szavakra, ez alkalommal a szobrász szavai, ugyanakkor letisztult stílusú, olykor humoros fekete-fehér grafikái együtt kalauzolják a művészetek sűrű erdejében a látogatót.