Élőben láthatjuk a Virtuózok koncertjét Újév napján a Duna tévében

Január elsején hagyományteremő céllal rendezik meg a Virtuózok újévi koncertjét a Zeneakadémián, az eseményt a Duna televízió élőben közvetíti – olvasható az MTVA közleményében.

A magyar közmédia és a szervezők célja az, hogy a bécsi újévi koncerthez hasonlóan Budapestnek is legyen az újév első napján nívós komolyzenei eseménye a hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszínén.

A koncerten az ifjú virtuózok közül fellép Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, valamint színpadra lép Miklósa Erika és Molnár Levente is. A karmester a nemrég Prima Primissima-díjjal kitüntetett Kovács János lesz, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát fogja irányítani.

A közszolgálati média büszke arra, hogy egy évvel a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató bemutatása után is sikerek övezik a fiatal muzsikusok és énekesek pályáját. A műsorban felfedezett ifjú klasszikus zenei tehetségek a közönség kedvenceivé váltak, szerepeltek szinte valamennyi hazai koncertszínpadon és jelentős sikereket értek el Európa és a tengerentúl számos hangversenytermében is – áll a közleményben.

A Virtuózok egyik legnagyobb sikerének tekinti, hogy közel hozta az emberekhez a klasszikus zenét, ezzel minden eddiginél szélesebb rétegeket nyert meg a műfajnak.

A gálán kívül két virtuózra további fellépés vár: Boros Mihály még az óévben koncertezik Zürichben, Gyöngyösi Ivett a Zeneakadémián ad önálló zongoraestet.

Boros Mihály december 26-án Zürichben, a híres Tonhalléban lép fel. Az előadás a Pannon Filharmonikusok svájci turnéjához kapcsolódik, Zürichen kívül a két ünnep között még Bernben, Baselben és Genfben is látható lesz a zenekar.

A Junior Príma-díjas Gyöngyösi Ivett lesz az MVM Koncertek - A Zongora című sorozat első fellépője a Zeneakadémia nagytermében 2016 január 9-én. A koncerten Chopin művei hangzanak el: noktürn, keringő, polonéz és mazurkák után a híres h-moll szonáta is felcsendül.

A közszolgálati média küldetése a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás nyújtása, valamint a kultúra ápolása és gazdagítása. Az MTVA elkötelezett az általa közvetített értékek gondozása mellett, mindezekből adódóan a jövőben is figyelemmel kíséri és támogatja a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóban feltűnt ifjú muzsikusok és énekesek pályáját - írja a közlemény.

Kapcsolódók

Kimaradt?