Budapestre mennek a kis székely virtuózok

A székelyföldi előválogatóra jelentkező 31 fiatal közül 26 biztosan továbbjutott a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató magyarországi válogatójára. A szervezők továbbá felkészítőt tartanak azok számára, akiknek első körben nem sikerült jó pontszámokat elérniük. Ha sikeresen bizonyítanak, ők is kijutnak Budapestre – jelentették be szerdán Csíkszeredában a szervezők.

Több örömhírt is közöltek a Virtuózok I. székelyföldi előválogatásának szerdai eredményhirdetésén a szervezők és támogatók Csíkszeredában. A Nagy István Művészeti Líceum termében alig fértek az érdeklődők: a tét ugyanis az volt, ki jut tovább az előválogatásból a budapesti komolyzenei megmérettetésre.

Az izgatottan várakozókat, szervezőket és támogatókat Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul köszöntötte. „Ünnepeljük együtt a sikereket, gyönyörködjünk együtt a gyerekek játékában” – mondta, gratulálva a kezdeményezőknek, az erdélyi szervezőcsapatnak, akik a székelyföldi származású Molnár Levente, a Metropolitan szólistája felhívására válaszolva bonyolították le a Virtuózok erdélyi turnéját.

A főkonzul kiemelte: nem jött volna létre ez a produkció a jelen levő Hegedűs Csilla volt művelődési államtitkár, és az általa eseményen képviselt RMDSZ anyagi-, és infrastrukturális támogatása nélkül. A diplomata "igazi nemzeti produkciónak" nevezte a Virtuózokat. Rámutatott: nagyon fontos, hogy a magyar kezdeményezések nem állnak meg Magyarország határánál, összekötnek bennünket, s a határon túli gyerekek számára lehetőséget biztosít a Virtuózok.

Köszöntötte a közönség soraiban Böjte Csabát is. Úgy értékelte, abban is nagyszerű volt a Virtuózok székelyföldi produkciója, hogy a jótékonyságot szolgálta a turné bevételével, tételesen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árváit.

Hegedüs Csilla második csodáról beszélt

Az RMDSZ-nek kötelessége a gyerekek álmát valóra váltani – monda köszöntőjében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. A koncertsorozatot és előválogatót támogató szövetség képviseletében beszélő volt államtitkár  megköszönte Peller Mariannak, a komolyzenei tehetségkutató producerének, valamit a többi segítőtársnak az együttműködést. Azt mondta: csodálatos előválogatásnak volt a tanúja, és azt kívánja, a világ legnagyobb színpadjára jussanak fel a kis tehetségek, mint azt mentoruk, Molnár Levente is tette.

Augusztus 5-én csíkszeredai előválogatóval indult útnak a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató székelyföldi rendezvénysorozata, amelyen 33, Erdély különböző pontjáról érkező 12–29 év közötti fiatal mutatta be tudását. A turné alkalmával három helyszínen szerveztek koncertet a magyarországi verseny győzteseinek fellépésével: augusztus 6–7. között Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda városok váltak a magyar komolyzene központjaivá.

Hegedüs második csodának nevezte a Virtuózok székelyföldi turnéját, melyre, mint mondta, több mint 2000 ember jött el - rácáfolva a turnét megelőző egyes kétkedésekre. "Senki ne mondja, hogy a székely ember nem szereti a komoly zenét, és nincs szíve, lelke, hogy befogadja" - fogalmazott taps kíséretében Hegedűs Csilla.

Mint a közönség nagy örömére kiderült: minden korcsoport első három helyezettjének az RMDSZ az útiköltségen túl kívül ösztöndíjat biztosít tehetségük kibontakoztatásáért: választhatóan egy nemzetközi mesterkurzuson, illetve képzésen valórészvétel, vagy pedig az RMDSZ bepótol a hangszervásárlásba, fejenként 1200 eurós tételben.

Peller Mariann, a komolyzenei tehetségkutató producere, a szakmai értékelőjét megelőzően egy miniatűr hegedűvel köszönte meg Molnár Csabának a székelyföldi szakaszban nyújtott segítségét és Hegedűs Csillának az RMDSZ támogatását.

Mint a várva várt eredményhirdetésként összegezte: 31 gyerek jelentkezett, és voltaképpen mindenki tovább jutott. Csakhogy előbb, öten, a verseny következő szakaszát megelőzően speciális lehetőséget kapnak a felzárkózáshoz:  egy háromnapos budapesti kurzust.

Peller Mariann: ez óriási eredmény

A producer óriási eredménynek nevezte a székelyföldi szakasz végeredményét. Mint mondta, 4-5 éve fejében van a projekt, aminek most a színvonala is emelkedett - gratulált ehhez a zenetanároknak és kiemelten a biztatásokat nyújtó szülőknek is, akiknek szerinte döntő szerepük van a tehetségek kibontakozásában.

A producer kiemelte: nem volt olyan produkció az előválogatáson, amit ne élveztek volna, a műsornak 35 százalékos nézettsége volt, és több mint 300 koncertet szerveztek.

A felszólalások között-, valamint azokat követően, a székelyföldi turnén megmérettetett kis virtuózok rövid koncerttel örvendeztették meg a jelenlévőket. Ez több esetben vastapsot is követelt, hiszen akadt, aki a Bizet Carmenjéből a cigánylány áriáját mezítláb adta elő. Majd mindannyian átvették okleveleiket Peller Marianntól, aki a kézfogásokhoz és puszikhoz csatolva azt is kívánta a kis tehetségeknek: mosolyogjanak, élvezzék a sikert.

Kapcsolódók

Kimaradt?