Táncban elmesélt tragédia Nagyváradon

Vannak történetek, amelyeknek nincs és nem is lehet jó vége – ilyen a Yerma nevű asszony története is, melyet Federico Garcia Lorca azonos című drámája alapján Yerma 21 címmel mutatott be a Nagyvárad Táncegyüttes péntek este a váradi Szigligeti Színházban.

Az alkotók szándéka szerint a 21-es szám századunknak jelzi. Widder Kisdtóf rendező-koreográfus szerint a gyermekáldásért mindent – hiába – vállaló asszony tragédiába forduló történetének van üzenete a ma számára is.

Sötét színpadképpel, fekete ruhás figurákkal kezdődik a történet, Cristina Breteanu díszletei és jelmezei fokozatosan színesednek, Bakk-Dávid László zenéje pedig hol harmonikus, élettel teli, reménykedő, hol szinte fülsértő disszonanciával jelzi a szereplőkben háborgó indulatokat, frusztrációkat.

A Yermát alakító Kerekes Dalma táncával, énekével, gesztusaival és olykor arckifejezéseivel is hitelese játszik, a remény, a kétségbeesés, és gyermek utáni örök, de meddő vágy énekében is kifejezésre jut. A Lorca-dráma versei hangzanak el dalokként, felerősítve a darab komor hangulatát. A díszlet minimális, a néhány rúd elhelyezésével Yerma bezártságát éppúgy jelzik, mint kitörési vágyát.

Az előadás a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Szereplők:

Yerma – Kerekes Dalma-Gabriella

Juan – Szőnyi József

María – Szabó Enikő-Ágnes

Víctor – Brugós Sándor-Csaba

Sógorasszonyv – Iván Enikő Kitty

Sógorasszony – Gyöngy Zsuzsa/Pál Aliz

Jókedvű öregasszony – Forgács-Popp Jácint

Jókedvű öregasszony fiai – Kacsó Bálint és Schmith Nándor-Gyula

Dolores – Kiss Anikó

Nő – Timár Tímea

Hím – Rácz Lajos–Levente

Fiú – Forgács Zsombor

Zenész – Bartalis Botond

Zenész – Kelemen–Paksy János

Zenész – Szukits Éva

Zenész – Dallos Levente

Zenész – Székely István m.v.

Zenész – Kurucz Tibor m.v.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?