Jubileumi Scorpions-koncert lesz tél végén Budapesten

Magyarországot is érinti a Scorpions 50. születésnapját ünneplő világkörüli turnéja. A német hard rock történetének egyik legfontosabb együttese 2016. február 29-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a koncertet szervező Live Nation kedden az MTI-vel.

A jubileumhoz, illetve az idén februárban megjelent 19. stúdiólemezhez, a Return to Foreverhöz kapcsolódó turné májusban indult Kínában és jövő tavasszal ér véget.

Az ötven évvel ezelőtt Hannoverből indult, Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions öt évtized alatt Németország és a kontinentális Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált. Több mint 100 millió albumot adott el, több ezer koncertje volt, a világ szinte minden részét bejárta, fellépett többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubaiban, Párizsban és Berlinben is. Amerikában számos kiemelkedő zenekar, köztük a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System of A Down vagy a Queensryche dolgozott fel Scorpions-dalt az elmúlt években. A Rock You Like A Hurricane-t több mint 150 különböző változatban rögzítették.

1988-ban a Scorpions volt az első nyugati rockbanda, amely (öt telt házas) koncertet adott az akkori Szovjetunióban, Leningrádban. De úttörők voltak Kínában és Délkelet-Ázsiában is, rengeteg helyen léptek fel elsőként a nyugati zenekarok közül.

A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket.

Klaus Meine énekes és Schenker fellépett az Omega 1994-es népstadionbeli esős koncertjén; Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-t. Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros. A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt.

A két együttes tavaly júniusban, a rendszerváltoztatás 25. évfordulóján, több tízezer ember előtt ismét együtt lépett fel a budapesti Hősök terén.

A Scorpions jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, James Kottak dobol.

Kapcsolódók

Kimaradt?