Karácsonyi Zsolt kapta a 43. Tokaji Írótábor Díját

Karácsonyi Zsolt erdélyi magyar költő vehette át az elsősorban fiatalabb irodalmárok teljesítményét elismerő 43. Tokaji Írótábor Díját pénteken, a tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy Karácsonyi Zsoltra az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökeként és a kolozsvári Helikon folyóirat főszerkesztőjeként kifejtett irodalom-közéleti tevékenysége, valamint jelentős költői és irodalomtörténeti munkássága miatt esett a választás.

Szentmártoni János Karácsonyi Zsoltot méltatva külön is kiemelte a költő legutóbbi, 2015-ben megjelent A Krím című verseskötetét, amelyet a "kortárs magyar költészet kiemelkedő könyvének" nevezett.

Karácsonyi Zsolt 1977-ben született Aradon, tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának színháztudományi szakán és a Szegedi Tudományegyetem irodalom doktori képzésén végezte. 2012-től a kolozsvári egyetem média tanszékének adjunktusa lett.

Számos verseskötete jelent meg, emellett több regényt és esszét fordított román nyelvről magyarra. 2001-ben elnyerte a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, 2006-ban az Irodalmi Jelen-díjban részesült A nagy Kilometrik című kötetéért, míg 2010-ben a Hargita Megye Tanácsa által alapított Csiki László-díjat vehette át.

Kiosztották a Nagy Hordó-díjakat is

Az írószövetség elnöke kitért a szintén pénteken átadott Nagy Hordó-díjakra is, amelyeket idén Szörényi László Széchenyi-díjas irodalomtörténésznek és az írótábor szervezésén 42 évig munkálkodó Sáray Lászlónak ítéltek oda, aki meghatottan fogadta a kitüntetést.

Teljes eddigi életművük elismeréseképpen, valamint a Tokaji Írótábor hagyományaihoz és örökségéhez való hűségükért idén hárman kaptak Hordó-díjat: Csontos János költő és publicista, Kiss Benedek költő és műfordító, valamint Vári Fábián László költő, műfordító, a kárpátaljai magyar irodalom kiemelkedő alakja - mondta el Szentmártoni János.

Kapcsolódók

Kimaradt?