Karácsonyi Zsolt az E-MIL új elnöke

Tisztújító közgyűlést tartott szombaton az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Kolozsváron – írja a Főtér.ro. Az erdélyi magyar írók jelentős részét tömörítő szervezet régi elnöke, László Noémi Karácsonyi Zsoltnak adja át a stafétát. A közgyűlés egyúttal megválasztotta a liga új Választmányát és Etikai Bizottságát. Választmányi tag lett Balázs Imre József, Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, az etikai ügyekért pedig György Attila, Papp Attila Zsolt és Zsidó Ferenc felel ezentúl.

Karácsonyi Zsolt 1977-ben született Aradon. Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban érettségizett 1995-ben. 1999 és 2003 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán működő Színházi Tanszék színháztudományi (teatrológiai) szakán egyetemi hallgató. 2003-ban a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör elnöke. 2003-ban államvizsgázott. 2005-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának az alelnöke. 2003 és 2006 között a Szegedi Tudományegyetem doktori iskolájának a hallgatója a világirodalomi Tanszéken. 2008 októberétől a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színházi és Televíziózási Karán működő Média Tanszék óraadó tanára. 2010-ben doktorált a Szegedi Tudományegyetem Világirodalmi Tanszékén. 2012-től a Kolozsvári Egyetem Média Tanszékén egyetemi adjunktus. 1995 és 1998 között újságíró az aradi Nyugati Jelen napilapnál, ahol a kultúra rovat szerkesztője. 1999-ben a kolozsvári Krónika című napilap belső munkatársa. 2004 májusától a kolozsvári Helikon című irodalmi lap szerkesztője, 2007 novemberétől főszerkesztő-helyettese. 2005 februárjától a bukaresti Kriterion Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségének a külső munkatársa. 2001 és 2008 között az aradi Irodalmi Jelen színházi oldalainak a szerkesztője. 2006 szeptemberétől a Román Televízió Pulzus című magyar nyelvű kulturális műsorának a színházkritikus-munkatársa. 2009-től a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség Farkas utcai Harang című időszakos hitéleti folyóiratának a felelős szerkesztője Fazekas Zsolt lelkipásztorral együtt. 2013. január elsejétől a Kolozsváron megjelenő Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztője.

Az E-MIL szombat este osztotta ki a Méhes György irodalmi díjakat: a nagydíjjal idén Nagy Koppány Zsoltot tüntették ki, debütdíjban Dimény-Haszmann Árpád részesült.

Kimaradt?