Magyarországi turnéra indul a Hargita Együttes

Augusztus 14-én szokásos nyári magyarországi turnéjára indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ezuttal a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

Mielőtt elhagyná Erdélyt, a társulat Désen, a Dési Magyar Napokon vesz részt. Augusztus 14-én, pénteken este 9 órától folklórműsorral lép színpadra a csapat, majd 15-én, szombaton délben 12-től 1 óráig a gyerekeknek mutatnak be és tanítanak népi játékokat a táncosok.

Augusztus 19-én, szerdán Budapesten lép fel kétszer is az együttes: előbb déli 1 órakor a Országházban, a Külhoni Magyarságért díjátadó ünnepségen, majd este 6 órakor a Magyarság Háza előtti téren felállított szabadtéri színpadon.

Augusztus 20-tól a társulat Székesfehérváron vesz részt a XX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál több napos rendezvényein. 20-án, csütörtökön délután fél 3-tól a Zichy ligetben népi játékok bemutatása és tanítása gyerekeknek a Királyi Gyermekjátszóban, 5 órától felvonulás és utcatánc, a Kárpát-medencei magyar néptáncosok zarándoklata Szent István királyhoz, 6 óra után zenés fellépés az Ünnepi Közgyűlésen, majd a Vándorúton – otthonról haza előadása este 9 órától a Zichy liget nagyszínpadán.

Augusztus 21-én, pénteken Veszprémben nézhetik meg a hiteles néptánc kedvelői a Vándorúton – otthonról haza című műsort, este 9 órától a Várszínpadon.

A turné utolsó két napjára az együttes visszatér Székesfehérvárra, ahol 22-én, szombaton a Táncház nagytermében este fél 10-től tart a csapat Folkestet, majd 23-án, vasárnap este fél 7-től a belvárosban közös felvonulás és utcatánc a fesztivál többi részvevőjével, végül fellépés az este 8 órakor kezdődő záró gálán a Zichy ligeti nagyszínpadon.

 

Kimaradt?