Lyukasórával zárta az évadot a Kemény Zsigmond Társaság
József Attila, Petőfi Sándor, Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, Petri György, Radnóti Miklós, Janus Pannonius, Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán, Lászlóffy Aladár, Heltai Jenő, Jékely Zoltán, Ladányi Mihály, Czóbel Minka, Apáthy Géza versei hangzottak el többek közt a Kemény Zsigmond Társaság kedd esti évadzáró rendezvényén a Bernády Házban Marosvásárhelyen.
A művelődési társaság minden év júniusában tartja évadzáró rendezvényét, amelynek ez alkalommal is a Lyukasóra adta a vonzerőt.
A meghívottak, Dézsi Nóra, Haller Béla, Káli Király István, Kovács Levente, Nagy Attila, Nagy Miklós Kund, Sebestyén-Spielmann Mihály és Szabó Róbert Csaba olyan magyar szerzők verseit osztották meg a közönséggel, akik már nincsenek az élők soraiban.
Mindenki három-három verset hozott magával, többnyire ismert szerző kevésbé ismert versét, amlyről mostanában kevés szó esik. Az összegyűlteket, meghívottakat és az irodalomkedvelő közönséget Csíky Boldizsár, a művelődési társaság elnöke köszöntötte. Csíky Boldizsár ezt követően ismertette a Lyukasóra szabályát: a közönségnek ki kell találnia a szerző nevét, a felolvasó csak némi információt árulhat el róla. Aki eltalál egy szerzőt, vagy akár többet, egy-egy könyvet nyer jutalmul.
A marosvásárhelyi verskedvelő közönségről elmondható, hogy igazán jártas a költészetben, hiszen többet azonnal eltalált, bár volt olyan szerző, akit némi “kapaszkodó” után sikerült megneveznie.
A felolvasottak között Rejtő Jenő vers is szerepelt. Kovács Levente rendező annyi árult el róla, hogy írásait szeretjük, olvassuk, népszerű szerző. Aztán idézte Rejtő egyik híres “Uram, a késemért jöttem” mondatát, mire mindenki tudta, hogy kiről is van szó.
Czóbel Minka neve ma kevésbé ismert az átlagolvasók számára. Holott a Nyugat egyik előfutárának tartották, nyelveket beszélt, németre fordította Az ember tragédiáját, angolra Petőfi több versét – derült ki a Lyukasórán. A dekadencia, a szabadvers első magyar követője volt, verseit Fráter Lóránd megzenésítette. Megfordult Ausztriában, Németországban, Franciaországban, aztán mindenkitől elfeledve hunyt el.
Ladányi Mihály a Kádár-korszakban élt, a rendszer nem kedvelte. Járt Bukarestben, hozta magával verseskötetét is, amelyet barátai “rongyosra olvastak” – így Ladányiról.
Brassóban halt meg, a Brassói Lapok szerkesztője volt – ki lehetett más, mint Apáthy Géza. A felmenői is és a leszármazottai is neves költők voltak – hangzott el az útbaigazítás Jékely Zoltánhoz.
Partiumi születésű, Magyarországon élt, az ’50-es években nem közölhetett: Zelk Zoltán.
A “búcsúzott Váradtól” mondat elég volt ahhoz, hogy mindenki felismerje Janus Pannoniust.
Összességében nem csak szép versek hangzottak el a Lyukasórán, hanem érdekességek, kevésbé ismert adatok is napfényre kerültek szerzőkről. Mindez abból a célból, hogy hazatérve utána olvasson, keresgéljen, el-elmerüljön egy-egy verseskötetben az irodalomkedvelő.