A KÁMO is készül az Iskola másként hétre

A különleges tanítási hét, az Iskola másként folyamán a Kolozsvári Állami Magyar Opera is alternatív programokkal készül. (A Kolozsvári Állami Magyar Színház erre a hétre kidolgozott programjairól itt írtunk). Az Opera keddtől csütörtökig négy alkalommal állítja színpadra Szergej Prokofjev Hamupipőke című előadását, egy órás átdolgozásban. Áment István koreográfiáját Rareș Arcadie Cîmpean rendezte át.

Az előadásban Szergej Prokofjev kiváló zenéjét hallhatjuk, mely a világszerte ismert Hamupipőke mesének a Nyikolaj Volkov-féle átirata alapján készült. A komponista fiatal korától szorosan kapcsolódott a színpadi tánchoz, a legnagyobb sikereit mégis kései balettzenéivel érte el. A Hamupipőke groteszk elemekkel tarkított melodikus muzsikája a második világháború közepette született. Prokofjev 1941-ben kezdte komponálni a zenét, de vagy a háború eseményei vagy egyéb készülő művei mindig háttérbe szorították a mesebalettet. Mindezért azonban busás kárpótlást nyújtott a Moszkvai Nagyszínházban tartott bemutató (1945), amelyen Galina Ulanova és Olga Lepesinszkaja váltották egymást a címszerepben Zaharov koreográfiájában. Nem sokkal később a leningrádi Kirov is sikerrel mutatta be a balettet Szergejev elképzelései szerint 1946-ban.

A balett április 7-én 11.30-tól (nyilvános főpróba), április 8-án 10 órától, illetve április 9-én 10 és 12 órától tekinthető meg.

Mivel mindegyik előadásra teltház ígérkezik, a társulat kéri a csoportokat, időben váltsák ki a jegyet, melynek ára 10 lej, valamint érvényesítsék a diák- és ifjúsági bérletet!

 Továbbá az Iskola másként hét folyamán az érdeklődő csoportok számára operalátogatást ajánlanak a Fedezd fel magadnak az Operát! program keretén belül. A kulisszák látogatásához előzetes jelentkezés szükséges az org@hungarianopera.ro e-mail címen.

Az Opera pénztárának órarendje az évad végéig megváltozik. 2015 áprilisától június végéig hétfőtől péntekig délelőtt 10 és 13 óra között csak helyfoglalás lehetséges, a pénztár hétfőtől vasárnapig délután 16.30 és 19.00 óra között áll nyitva. Telefonszámok: 0371-395-790, 0264-593-468, e-mail: org@hungarianopera.ro

Kapcsolódók

Kimaradt?