Eladja nagyapja képeit Marina Picasso

Több mint 290 millió dollár összértékű Picasso-alkotásokat ad el magángyűjteményéből a nagy katalán festő unokája, Marina Picasso.

Marina (képünkön), aki önéletrajzában azt állította, hogy nagyapja tönkretette a gyermekkorát, legalább hét Picasso-munkától készül megválni, köztük a festő első feleségéről, Olga Kokhlováról készült 1923-as portrétól, amely több mint hatvan millió dollárért cserélhet gazdát - írta a Business Insider című hírportál.

Az alkotásokat közvetlenül Marinától vásárolhatják meg az érdeklődők: az örökös Genfben fogadja az ügyfeleket. Az eladásra szánt munkák között van a Femme a la Mandoline (Mademoiselle Leonie assie) című 1911-es festmény, amelynek irányára hatvan millió dollár, valamint az 1921-es Maternité című mű, amelynek kezdőára 54 millió dollár.

Marina tervei közt szerepel továbbá, hogy megválik nagyapja cannes-i villájától is (La Californie), amelyben második feleségével, Jacqueline Roque-kal élt a művész. Az ingatlan korábban Picasso munkásságának szentelt múzeumként működött.

Annak ellenére, hogy a 20. század egyik legnagyobb művészének unokájaként látta meg a napvilágot, Marina Picasso állítása szerint szegénységben nőtt fel, mivel nagyapja nem volt hajlandó anyagi támogatást nyújtani a családjának. Nagyapám című 2001-es memoárjában Marina azt írta, hogy a festő "mindenkit kétségbeesésbe és pusztulásba hajszolt maga körül". Egyik barátja szerint a Picasso-alkotások eladása a "múlt elengedését" jelenti Marina számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?