Huszonöt évet ünnepel a Látó

Fennállásának, vagyis az Igaz Szóból való átalakulásának 25 éves évfordulóját ünnepli Marosvásárhelyen a Látó szépirodalmi folyóirat. Erre az alkalomra a szerkesztőség egy hármas ünnepségsorozatot szervezett, amelynek első rendezvényére csütörtök este a G.kávézóban került sor.

Markó Bélával és Gálfalvi Györggyel, a két előző főszerkesztővel Kovács András Ferenc jelenlegi főszerkesztő beszélgetett a negyedszázadot ünneplő folyóirat megalakulása apropóján.

Elsősorban a megalakulás pillanatait, a lapcím megszületését idézték emlékeik alapján. Elmondták, már 1989. december 22-én megszületett a gondolat annak, hogy az Igaz Szó helyett egy új lapot kell indítani. A címadás körül voltak viták, bizonytalanságok, ugyanis a Helikont tartották megfelelő címnek, meg is állapodtak volna mellette, de azt, ahogy Szilágyi István, az Utunk  főszerkesztője jelezte, a kolozsvári lap már lefoglalta magának. Így szinte egyszerre jutott eszébe Markó Bélának és Gálfalvi Györgynek, olvasva a budapesti irodalmi lap, a Holmi mottóját és címét, Batsány János A látó című verse, amely a folyóirat névadója lett.

Kovács András Ferenc arra is kíváncsi volt, hogy melyek voltak a legnehezebb pillanatai a szerkesztőségnek. Mindenki arra tért ki, amikor  a lapot részben a román írószövetség támogatásának megvonása, részben a megye tanács szüntette volna meg. Azt követően, hogy 1992-ben az írószövetség kihátrált mögüle, el kellett kezdenie keresgélnie, koldulnia, pályázni, támogatókat szerezni a szerkesztőségnek, ahhoz, hogy működésük folyamatosan biztosított legyen. Felháborító momentumként élték meg, amikor a fenntartó Maros megyei önkormányzat elnöke a a könyvtárral akarta összevonni, ez által megszüntetni a Látót.

A folyóirat elektornikus jövőjével kapcsolatosan is faggatta a két volt főszerkesztőt a moderátor, akinek mindketten a nyomtatott változat mellett tettek hitet. Az esten  Gálfalvi György a Székelyföldnek adott életinterjúból olvasta fel a Látó szerkesztőségi éveire vonatkozó vallomását, Markó Béla pedig egy régebbi versét, amely arról szól, hogy 1989 decemberében új világ kezdődött.

A 25 éves Látó ünnepségi sorozata péntek esti rendezvényének, amelynek témája a fordítás,  Bányai Éva, Csaplár Vilmos, Márton László és Mihálycsa Erika lesznek a vendégei 18 órától a G. Kávézóban.

Kimaradt?