banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Családias hangulatú volt Ady Endre 137. születésnapja (GALÉRIA)

Kevesen emlékeztek szombaton délelőtt Ady Endre mellszobránál és a Holnaposok szoborcsoportnál a költő születésének 137 évfordulójára.

Imre Zoltán, az Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük a Várodon zajló Ady Endre-szavalóverseny résztvevőit, akik koszorúkkal és fehér virágokkal tisztelgett a költő előtt, majd a diákok verssel és dallal idézték meg Adyt. Az ünneplőknek lehetőségük nyílt betekinteni az emlékmúzeum már felrakott, de szombaton este megnyitandó kiállításába is, majd a diákok a Holnaposok szoborcsoportját is megkoszorúzták.

A fiatalokat szintén meghívták a maraton café elnevezésű programra a közeli Silent kávézóba, ahol szombaton délután újabb könyveket mutatnak be. Ott hamar közvetlen hangulat alakult ki Dragomán György, Kőrössi P. József, Sorbán Attila, Székely Ervin, Tasnádi-Sáhy Péter, Derzsi Ákos közreműködésével, ki-ki egy-egy kávé, tea, üdítő mellett tehette fel az  őt érdeklő kérdéseket a megjelenteknek.

 

Kimaradt?