Kosher Art Gallery: Nagyvárad új galériája

Szerdán este avatták fel Nagyváradon a Kosher Art Gallery nevű képzőművészeti galériát. Az első, Romániai zsidók című fotókiállítás december 18-áig látogatható a Liliom (Crinului) utca 2. szám alatti kiállítótérben.

A tárlat anyagát már láthatták Nagyváradon, hiszen az Euro Foto Art Egyesület romániai kisebbségeket bemutató sorozatának része. Az egyesület évente szervez pályázatot a Romániában élő nemzetiségek képekben történő bemutatására, eddig a magyarokat, a németeket és a zsidókat ismerhették még, mondta Tóth István, a Nagyváradi Tavirózsa Fotóklub és az Euro Foto Art Egyesület vezetője.

Sella András, a galéria működtetője köszönetet mondott a megnyitáshoz nyújtott támogatásért Tóth Istvánnak, és Koppelmann Félixnek, a váradi zsidó hitközség vezetőjének, és a Zsidó Közösségi Központnak. Az új galéria minden művész és művészeti ág előtt nyitva áll, pályakezdőket, ismert alkotókat és ismeretleneket egyaránt szívesen látnak majd, mondta Sella András. A tágas galériában ugyanis nemcsak fotó- vagy festmény- és grafika-kiállításra van mód, hanem például térplasztikákat is elhelyezhetnek benne. A látogatókat naponta 8 és 23 óra között fogadják, a belépés díjmentes.

A megnyitót Thurzó Sándor József brácsajátéka színesítette, Ramona Novicov művészetkritikus pedig a tárlat anyaga mellett azt is hangsúlyozta: szép gesztus a galéria megnyitása ott, ahol a városvezetés évek óta képtelen egy adekvát kiállítóteret létrehozni művészeinek.

Kimaradt?