Könyvet ajándékba kicsiknek, nagyoknak

Jól kezdődött az idei könyvvásár – válaszolták többen is a maszol.ro érdeklődésére a könyvkiadók és kereskedők közül. „Soha ennyi gyereket, fiatalt nem láttam itt, mint ma” – mondta az egyik könyvárus a földszinten, ahol a standokon gyerekkönyveket, útikönyveket, térképeket, idegen nyelvű kiadványokat kínálnak. A reggeltől estig tartó gyerek- és ifjúsági foglalkozások is vonzóak, ahogyan a legifjabbaknak szóló koncertek, bábelőadások is.

A kisgyerekeket is érdekli a könyv

Az általunk megkérdezett vásárlátogatók többsége – kihasználva az árkedvezményeket, illetve a bőséges választékot –, ajándékot vásárol Mikulásra és karácsonyra. Gyerekeknek és felnőtteknek vesznek könyvet, a legkisebbeknek puha fedeles képeskönyvet, az óvodásoknak és kisiskolásoknak meséskönyvet, a nagyobbaknak ifjúsági olvasmányt, regényt, verseskötetet. Azok a gyerekek, akik családjában mindennapos az olvasás, ahol a polcokat könyvek töltik meg, érdeklődve lépnek be a színház előcsarnokába, kíváncsian forgolódnak a könyvstandok között. „Van Bogyó és Babóca?” – kérdezi a hároméves forma kislány, míg egy másik, hasonló korú a Thomasos könyvet szeretné megvétetni édesanyjával. „Ez a kedvenc most, Thomas, nem számít, hogy ez a könyv angol nyelven van, ragaszkodik hozzá, hogy megvásároljuk” – magyarázta az anyuka, aki engedve kicsinye igényének, megveszi a könyvet.

Mások a szép illusztrációkat nézik, a képek szerint döntik el, hogy mit kérjenek. „A karácsonyi ajándékokat is itt szerezzük be, ezért gyerek nélkül jöttünk” – válaszolja érdeklődésünkre egy édesapa, aki kortárs szerzők meséskönyveit és népmesés köteteket vásárol. Az egyik standnál két idősebb hölgy tanakodik, érdeklődik az árustól, olyan meséskönyvet keresnek, amelyek az unokák kedvenc rajzfilmjeiből ismert figurákról szólnak. „A kis hableány a kedvencünk jelenleg, illetve a magyar népmesék. Van egy német mese is, amely egy Connie nevű kislány mindennapjairól szól, azt keresem, ha magyar fordításban is kiadták” – válaszolják készségesen a nagymamák.

Mit olvasnak a felnőttek?

Képeskönyvekkel, szépen illusztrált kiadványokkal teli szatyorral indul haza a könyvvásárból Klára, aki belsőépítész és lakberendező, ötleteket gyűjt és merít minden „szép könyvből” – ahogy ő mondja. Most kedvére bevásárolhatott, hiszen még 50 százalékos árkedvezményt is kifogott, boldog, hogy ennyi jó könyvvel gazdagodott. Van, aki kortárs szerzők regényeit vásárolta meg és nagy élmény, hogy a szerző is jelen van. „Örvendek, hogy dedikáltathattam Hajdú Farkas-Zoltánnal és Dragomán Györggyel” – mutatja a szerzők legújabb köteteit István, aki azt is elmondja, nagy lehetőségnek tartja a könyvvásárt, ahol nem csak jó könyveket talál, de írókkal, költőkkel is megismerkedhet. A gyereknevelési szakkönyvek iránt is nagy az érdeklődés, anyukák, apukák keresgélnek a polcokon, szeretnék jól és szépen nevelni gyerekeiket.  A történelem tematikájú munkák, a Székelyföld, Marosvásárhely múltjáról, az első világháborúról szóló könyvek sem maradnak érintetlenül a standokon, ahogy a néprajziak sem. „Azt tapasztalom, hogy az emberek olvasnak, érdekli őket az írott kultúra. Igaz, hogy ma már elektronikus könyveket is lehet olvasni és sokan azt is olvasnak, de a hagyományos könyv még mindig első helyen áll” – summázta észrevételeit egy magát olvasónak tituláló személy, aki „minden pillanatot kihasznál”, hogy olvashasson.

A könyvszeretetet, az olvasás iránti vonzalmat erősítik azok a programok is, amelyek még színesebbé, még vonzóbbá teszik a 20-ik marosvásárhelyi könyvvásárt. A Nemzeti Színház Underground termében reggel tízkor kezdődnek a foglalkozások, a szervezők valamennyi korosztályra gondoltak, az érdeklődők válogathatnak a programok között. Csütörtökön drámapedagógiai foglalkozással, majd közös szerkesztéssel indult az események sorozata. Szabó T. Annával ismerkedhettek, majd a Színvarázs alkotói műhelyben vettek részt a kisiskolások. Izgalmas, érdekes játék volt a Könyvügynökök című foglalkozás, ahogy az „Este van, szürkül bé” nevet viselő, gyermekjátékokat, népdaltanulást és gyermek-táncházat felölelő foglalkozás is. Délután, Szalóki Ági Körforgás című gyerekkoncertjén megtelt a nagyterem, együtt énekeltek a kicsik és a nagyok az énekesnővel, a legkisebbek közül a bátrabbak táncoltak is.

Kapcsolódók

Kimaradt?