Óriási érdeklődés A Pál utcai fiúk vásárhelyi bemutatója iránt

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának soron következő bemutatója, A Pál utcai fiúk iránt hatalmas az érdeklődés, a színház közleménye szerint az első három előadásra már nem is lehet jegyeket kapni. Ezért rendkívüli előadást iktattak be november 16-ára, amikor délelőtt 11-től bérletszünetben tekintheti meg a közönség a Molnár Ferenc híres regénye alapján készült produkciót.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának következő premierje Molnár Ferenc A PÁL UTCAI FIÚK című ifjúsági előadása, Deres Péter és Vidovszky György átdolgozásában.

A szereposztás tagjai: Dull Bence, Barabás Hunor, Böjthe Róbert, Mihály Csongor, Pál Endre, Jancsó Előd, Csiki Szilveszter, Kilyén Dávid, Sólyom László, Gaál Attila Csaba, Szabó János Szilárd, Szilágyi Botond, Magos Zsolt, Ádámcsik Árpád, Selyem Zorán, Bötjthe Norbert, Nagy László, Mihály Szilárd, tanulók és egyetemi hallgatók, valamint Sebestyén Aba, Kilyén László, Tollas Gábor, Szabadi Nóra, Henn János, Benő Kinga, László Csaba és Ördög Miklós Levente színművészek.

Zene: Faragó Béla. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Bocskai Gyopár. Színpadi Mozgás: Gyevi-Bíró Eszter. Rendezőasszisztens: Fülöp Bea. Rendező: Vidovszky György.

A bemutató előadásra 2014. november 15-én., szombaton 19.00 órától, a 20. Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Érvényesek a Bernády György mecénás és a Kemény János bemutató bérletek.

Következő előadások:

- november 16., vasárnap 19.00 óra –  Kovács György bérlet

- november 17., hétfő 19.00 óra –  Köteles Sámuel pedagógusbérlet

- valamint rendkívüli műsorratűzésben november 16-án, vasárnap délelőtt 11 órától szabadelőadásként. Jegyek már csak ez utóbbira kaphatók a kultúrpalotai jegyirodában (hétfőtől péntekig 12.00-17.30 óra között), a színházi jegypénztárban (hétfőtől péntekig 9.00-15.00 óra között és előadások előtt egy órával), valamint a www.biletmaster.ro honlapon.

Az előadás színrevitelét a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Kimaradt?