Könyvek éjszakája a marosvásárhelyi könyvvásáron

Egyedi meglepetéssel, a Könyvek Éjszakájával várja az érdeklődőket a csütörtökön kezdődő 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A könyves szemle november 14-én, pénteken a megszokott 20.00 óra helyett éjfélkor zárja kapuit. A vásár szervezői elsősorban azokat várják, akik imádják a könyveket, képesek órákat eltölteni a könyvesboltokban, és szívesen beleolvasnának egy-egy kiadványba.

„Az előző évek tapasztalatából kiindulva úgy gondoljuk, hogy ezzel a kezdeményezéssel arra adnánk lehetőséget, hogy a nappali zsúfoltság, nyüzsgés mellett, az érdeklődők nyugodtabb környezetben, kellemes hangulatban fedezzék fel a vásár kínálatát. A könyvek éjszakája emellett azoknak is szól, akik szeretnének egy különleges péntek esti programot, amit nagyszerű szerzők és érdekes programok társaságában tölthetnek el” – mondta Káli Király István, a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője. Hozzátette, a Könyvek éjszakáján számos apró meglepetéssel is igyekeznek ébren tartani a könyvbarátokat.

A vásár november 13-án, csütörtökön délelőtt 10 órától nyitja meg kapuit. A megnyitóra a tavalyhoz hasonlóan idén is a Színház-téren kerül sor, ezúttal is érdekes, egyedi meglepetésben részesítve a jelenlévőket. A megnyitót követően 10.30 órától a Szép Könyv-díjakat adják át a színház előcsarnokában. Délután 17 órától pedig Szalóki Ági koncertjére várják a kicsiket és nagyokat. A népszerű magyarországi énekesnő ezúttal Körforgás című albumának dalaival érkezik Marosvásárhelyre.

Kapcsolódók

Kimaradt?