Magyar Dráma Napja Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színház Székely Csaba Bányavíz című darabjának felolvasószínházi előadásával ünnepelte a magyar dráma napját. A nagyváradi Bodegában megtartott előadáson a Bányavidék-trilógiát lezáró darab rendezője, Szabó K. István olvasta fel Visky András drámaíró üzenetét, az előadás után pedig Simon Judit szerkesztőt, a Riport kiadó vezetőjét invitálta beszélgetésre – az előadás partnerei a Várad folyóirat és Erdélyi Riport voltak.

Az öt szereplő kegyetlen humorral megírt, konzervatívabbak által akár trágárnak is nevezhető párbeszédei nyomán bontakoztak ki a néző előtt a közöttük lévő, vagy őket érintő tragikus viszonyok. Papi pedofília, gyilkossági kísérlet, lopás, nemi erőszak, felekezeti gyűlölet mintegy „természetes” velejárói az elhagyott bányavidéken lévő, pusztuló falu hétköznapjainak. A fiatalabbak a maguk módján próbálnak kitörni, elmenekülni onnan, de menekvés talán csak Imolának, a tanító lányának adatik, akihez visszakerült a házuk leégésekor a pap által ellopott matracba rejtett pénz, s megszökik református szerelméhez. A darab végén kiderül, hogy feljelentették a  püspöknél Ignác atyát, azonban minden megoldódik, hiszen a püspök tízéves kisfiú kora óta ismeri őt…

A szereplők méltán kaptak vastapsot, és a darab közben elkészült a ”boldogságos hagymatokány” is, így a közönség s a színházi emberek amellett folytathatták a beszélgetést, továbbgondolást a Magyar Dráma Napján.

Szereplők:

IGNÁC, katolikus pap: ifj. Kovács Levente

MÁRTON, a templom gondnoka, Ignác nevelt fia: Hunyadi István

ISTVÁN, tanító: Szotyori József

IMOLA, a tanító lánya: Gajai Ágnes

IRÉN, a pap házvezetőnője: Kovács Enikő

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?