Nyilván a szervezők is tudták, hogy érzékeny pontra tapintanak, amikor egy asztalhoz invitálnak nyilvános beszélgetésre olyan személyiségeket, akiknek mind más-más okokból fáj a romániai műemlékvédelem áldatlan helyzete. A Megújuló épített örökségünk cím optimista felütést sejtet, és a kolozsvári ferences kolostor refektóriumában kiállított képi dokumentáció is reménykeltő – a beszélgetésből mégis az derült ki, hogy a nagyja s neheze még hátravan.

A ferences kolostor refektóriumában megtekinthető, igényes kiállítás a Kárpát-medencei műemlék épületek megmentésére tett erőfeszítéseket dokumentálja fotókkal, tervrajzokkal és rövid ismertető szövegekkel. Az értékmentés valóban fel tud mutatni sikertörténeteket – Magdó János főkonzul pozitív példaként említette a Házsongárd esetét, ahol Kelemen Hunor kulturális miniszter előző mandátuma idejln közel 400 sírt műemlékké nyilvánítottak, megmentettek a pusztulástól, a román politikum pedig ma már kénytelen tudomásul venni, hogy erdélyi nemzeti panteonról van szó. De még itt is sok a tennivaló, hívta fel a figyelmet Magdó János, és ezért nemcsak a politikai szféra és a helyi adminisztráció a felelős, hanem a kolozsvári civil lakosság is.

A fórumon részt vett Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere is, aki úgy fogalmazott: „kérdőjel és felkiáltójel között őrlődik”, amikor a műemlékvédelemről van szó. A városvezető kendőzetlenül tárta fel az értékmentést és -megőrzést gátoló tényezőket a helyi adminisztrációban: az úgynevezett konzultatív testületek tagjai ingyen dolgoznak, a város főépítésze teljes passzivitást mutat, és – hacsak nincs nagyon erős civil nyomás – a műemlékvédelmi szempontokat sokan fölösleges nyűgnek tartják a városházán, sőt, erről igyekeznek meggyőzni Emil Boc polgármestert is. Habár elmúlt az az idő, amikor a román közigazgatás megpróbálta minden eszközzel eltüntetni a múlt nyomait, igazából a városházán most is olyan hangulat uralkodik, hogy „ha új a főnök, másként beszélünk, de ugyanúgy cselekszünk.”

„Nagyon nehéz változásokat bevezetni egy olyan intézményben, ahol 20-25 éve ugyanazok az emberek dolgoznak” – jelentette ki Horváth Anna, aki ugyanakkor pozitív példaként említette a Farkas utcába tervezett mélygarázs esetét, amely a civil összefogás eredményeképpen hiúsult meg az utolsó pillanatban.

A nehéz helyzetben lévő műemlék épület-tulajdonosokat képviselte a házigazda, az Erdélyi Ferences Rendtartomány vezetője, Orbán Szabolcs provinciális miniszter.

Szavaival ráerősített arra, amit a jelenlévő műemlékvédők – Gaal György, Guttman Szabolcs, Moszku Katalin és Maksay Ádám – is a problémák egyik fő gócpontjaként neveztek meg: jelesül, hogy a műemlék-épületek tulajdonosai rendkívül nehéz feladat előtt állnak. Helyzetüket a rossz törvények, a lassú visszaszolgáltatás és persze a pénzhiány tovább rontja. „A visszaszolgáltatás nyomán számos hatalmas, 1900 körül épült bérház minden egyes lakásának van már tulajdonosa, csak éppen magának a háznak nincs gazdája” – summázta a helyzetet a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke. A közbeszerzési törvény is tévútra viszi az értékmegőrzést, hisz nem a legprofibb, hanem a legolcsóbb tervet fogadják el. Így aztán országszerte általános jelenség, hogy műemlék épületeket kívülről, polisztirénréteggel szigetelnek, teljesen letakarva az eredeti díszítéseket. Sajnos sem a tulajdonost, sem a kivitelezőt nem lehet megbüntetni ezért.

Hogy a téma mennyire húsba vág, az kiderül a szenvedélyes hozzászólásokból is. A közönség soraiból örömök, panaszok és javaslatok egyaránt elhangzottak: például, hogy legyen a műemlékvédelem kötelező tantárgy. És ne csak a magyar osztályokban.