Megkezdődtek a nagyváradi Szent László Napok

Gyermekkórussal és Ujvárossy László nagyváradi képzőművész kitüntetésével kezdődött meg a váradi magyarság legnagyobb kulturális rendezvénysorozata. A Szent László Napok nyitógáláján Sebestyén Márta és zenésztársai Üdvözlégy Szent László király! című előadása jelentette a fénypontot.

Sosem adott még át magyar állami kitüntetést ilyen szokatlan helyszínen, „romgalériában” – mondta csütörtök délután Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, aki Ujvárossy László nagyváradi képzőművésznek nyújtotta át a magyar érdemrend tisztikeresztjét. A kitüntetés átadására a Szent László Napokon került sor, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet tanszékének tíz éves fennállását ünneplő, Alkalmazott víziók című tárlat megnyitóján. A Himnusz közös éneklése és főkonzul köszöntője után Ujvárossy László laudációját Jakobovits Márta kerámiaművész olvasta fel, s a kitüntetés átadása után ugyancsak ő nyitotta meg a Moszkva kávézó galériájában egy héten át látható tárlatot, melyen többek között  plakáttervek, installációk szerepelnek.

„Ez a kitüntetés mindannyiunké” –  mondta az érdemrend átvétele után Ujvárossy László. A képzőművész szavai szerint ahhoz, hogy most a szak fennállását megünnepelhessék, szükség volt a PKE nyitottságára, a román és magyarországi kollégák odaadására, akik vállalták az oktatást, és természetesen a diákokra is. Szavait vastapssal fogadták a megjelentek.

Az ünnepség a római katolikus bazilika udvarán található Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott, majd a nagyváradi színházban megtartott gálaesttel, Sebestyén Márta és barátai fellépésével fejeződött be.

A gálaest első, protokollárisabb részét a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus fellépése színesítette. A megnyitón elsőként Zatykó Gyula, a Szent László-napok főszervezője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke mondott beszédet, ő a közösségi ünnepek fontosságára hívta fel a figyelmet és bejelentette: elvi beleegyezést kaptak a  rendezvényt is támogató váradi önkormányzattól Rhédey Lajos gróf szobrának felállítására, e célból közadakozást hirdettek. Száz év óta folyik a harc városaink megtartásáért, melyek szellemiségét sok támadás érte, fogalmazott Toró T. Tibor EMNP-elnök, aki a magyar napokat megszervező városok sorában Kolozsvár, Marosvásárhely és Brassó mellett Nagyváradot is köszöntötte.

„Várad Szent László városa” – fogalmazott Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, aki az igazságos király és bátor államvezető alakját idézte fel, és azt is elmondta, az elmúlt években egyetemet és orvosi lakásokat egyaránt építettek, a magyarság pedig „közjogilag egyesített, lélekben összeforrott nemzeti közösségé” vált. Magdó János főkonzul egyebek mellett arról is beszámolt,  hogy találkozott Ilie Bolojan polgármesterrel, akinek felpanaszolta a magyarság számára fontos problémákat, mint például a magyar nyelvhasználat visszaszorulása vagy a közösségi terek átépítése.  Szent László és Ady városában a magyarságnak „láthatóvá kell válnia”, mondta a diplomata.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a szervezőket, mint mondta, dicséretesek felvállalt céljaik, a jótékonyság és környezetünk megóvása, ugyanakkor nekünk vigyáznunk kell, mert a „humán szférát is beszennyezhetik”. Az EP-képviselő a holokauszt 70. évfordulóját említve megemlékezett a váradi zsidóságról is, ugyanakkor azt is hozzátette: „mi nem szeretnénk zsidó testvéreik sorsára jutni”. Az unió nem fordít kellő figyelmet a nemzeti kisebbségek sorsára, a megoldást az autonómia különböző formái jelenthetik, tette hozzá.

A gálaest fénypontját kétségtelenül Sebestyén Mártának és zenésztársainak Üdvözlégy Szent László király! című előadása jelentette. A Kossuth-, Liszt Ferenc- és UNESCO-díjas előadóművész társaival, Andrejszki Judit régizenei előadóművésszel (ének, csemballó, dob) valamint Havasréti Pállal (tekerőlant, bőgő) és a temesvári Caius Herával (lant, teorba, barokk gitár) csodálatos hangulatú estét ajándékozott a közönségnek. Többek közötti húsvéti és pünkösdi összeállítás csendült fel a Szent Lászlót dicsőítő énekek mellett, Sebestyén Márta pedig a régizenei és népzenei elemek összefonódásáról, a dalok eredetéről szóló ismertetőivel rövid kultúrtörténeti csemegét is átnyújtott a közönségnek, mely az est végén állva ünnepelte a művészeket.

 

Kimaradt?