Magyarországon lesz valamennyi Seuso-kincs

Hamarosan teljessé válhat a Seuso kiállítás. A Napi.hu értesülései szerint ugyanis lezárultak a tárgyalások a 15 darabból álló késő-római kori lelet, még hiányzó hét darabjának hazahozataláról. A már Magyarországon levő - és jelenleg a Parlamentben megtekinthető - ezüstkollekció másik felének át-, vagy megvételéről értesüléseink szerint az elmúlt napokban született előzetes egyezség. Az azonban továbbra is titoknak számít, hogy kik és mennyiért adták el a magyar kormánynak a Seuso-kincseket. Az első hét darab 15 millió euróért az áprilisi választások előtt került ismét magyar földre.

Az eladók vélhetően a Sotheby's aukciósház egykori vezetőjének Peter Wilsonnak fiai voltak. Az egykori Pannonia területén feltárt páratlan lelet másik felét sem biztos, hogy a tulajdonosnak tartott Lord Northamptontól veszi meg- vagy át a magyar állam, de az eladó személye ez esetben sem ismert. ( Az adásvétel pikantériája, hogy a 80-as években megtalált tárgyak tulajdonjogáról a magyar állam sohasem mondott le, így márciusban kifizetett 15 millió euró sem minősült vételárnak, hanem valamilyen őrzési-restaurálási díjnak.)

Az elmúlt évszázad művészettörténeti krimijének is minősíthető "Seuso-saga", azonban itt korántsem ér véget: ugyanis Svájcban, Párizsban és Angliában is lehetnek még a Seuso-kincshez tartozó ezüst tárgyak - ezek hazahozatala vagy megvásárlása viszont egyelőre kétséges. A leletegyüttes nagyságáról csak feltételezések vannak, de az ismert Seuso-kincs legalább 40-50 tárgyból állhat. A Napi.hu által megkérdezett szakértők szerint a nyár végéig hazatérő újabb hét tárgy vélhetően az első csoportban visszatérő hét műtárgy áránál olcsóbb lesz, de hogy mennyivel, azt a tárgyalások során derült ki. Vannak olyan, az ügyet „testközelből" figyelő művészettörténészek, akik szerint az egész Seuso-kincsnek egyáltalán nincs piaci értéke, hiszen lopott árunak minősül, így forgalomképtelen. Ráadásul az első hét tárgy hazahozatalával a „maradék" ezüstök eszmei értéke is csökkent.

Megkeresésünkre a Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztálya közölte, hogy a kincsek visszaszerzése érdekében további információt nem kívánnak adni. Az ügyben érintettek közül egyedül Zelnik István osztotta meg tapasztalatait. A Seuso-kincsek visszaszerzésén 2012-13-ban ügyködő Zelnik elmondta, hogy Szőcs Géza akkor kulturális államtitkár kérésére és megbízására kezdett tárgyalásokat a Seuso-kincsek tulajdonosaival. Már akkor is világos volt, hogy az ismert 15 darabos együttes (14 ezüst tárgy és egy rézedény) nem teljes, egy további ezüst tárgy miatt ugyanis már akkor Svájcba kellett mennie. Zelnik nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a teljes Seuso kollekció akár több száz darabból állt, de kérdéses, hogy ezekből mennyit találtak meg és vittek ki az országból, valamint, hogy ezeket eladásra kínálják-e a magyar kormánynak.

Kapcsolódók

Kimaradt?